Nem csupán egy kiállítást ünneplünk, egy kéthetes alkotói folyamat eredményét, hanem egy páratlan, nagy történet 30. évfordulóját is. A kiállítás túlmutat önmagán, felidézheti ennek a 30 esztendőnek fontos mozzanatait, emlékezetes alkotásait, alakjait. Különösségével, egyediségével, a táborszervezés kitartó munkájával, erőfeszítéseivel olyan értéket sikerült itt megteremteni, mely mára felbecsülhetetlen mind művészeti, művészettörténeti, mind közösségi szempontból.
A tábort, a tábor történetét itt nem kell bemutatni, hiszen az itthon van, hazai közegben, Önök a legjobb ismerői. Talán éppen én vagyok a legfrissebb beavatottja ennek a nagyszabású vállalkozásnak. Kívülről beszélek egy jóval kisebb, de más perspektívájú rálátással.
A ló témája örök, kimeríthetetlen, megunhatatlan, ha egyszer rabul ejt valakit. Formájával, mozgásával, jellegzetes tulajdonságaival, a hozzá tapadó, nagyon mélyen gyökerező, gyakran jelképiségét erősítő tartalmaival, saját kultúránkhoz, identitásunkhoz kapcsolódó jelentésrétegeivel, formai és tartalmi komplexitásával nagyon sokféle megközelítést tesz lehetővé, és mindig tartogathat meglepetéseket. Talán nincs is az a művész, aki ne próbálkozott volna meg a ló ábrázolásával, ami ujjgyakorlatként is az egyik legszebb, legizgalmasabb kihívás, de gyakran jóval több ennél. Ilyen közelségre, ilyen kitartóan azonban kevesen vállalkoztak a művészet történetében, mint az Incitato megálmodói és működtetői. Dacolva az elrutinosodás, az unalmassá válás veszélyeivel, harminc éve ugyanazt a témát állítják az alkotás középpontjába. A résztvevők is többnyire visszatérő művészek, jó néhányan a kezdetektől fogva, akik hacsak évente két hétre is, de elköteleződtek a téma, valamint az Incitatót jelentő szellemi műhely mellett.
Ahogy az évfordulós kiállítás, a ló témája is túlmutat önmagán. Több, mint barátság, több, mint örök szerelem. A hozzá fűződő viszonyaink minősége meghatározza látásmódjainkat, illetve a helyhez, a természethez és az életterünket jelentő, tágabb értelemben vett környezetünkhöz való viszonyulásunkat. A ló egy kapcsolódási pont, amelynek köszönhetően egy világ, egy egész kultúrhagyomány tárulhat elénk, a hely szelleme válhat megközelíthetővé, illetve a korszak hangulata, változásai, a különböző generációk, műfajok és gondolkodásmódok közti alkotói párbeszédek is tetten érhetőek. Mindez persze nem zárja ki a személyes történeteket sem, ahol a lóval kötött szövetség, a lóval való együttműködés végső soron önmagunkhoz vezet. Közelsége önmagunkhoz is közelebb segít.
A tábor szervezői minden évben új témát hirdettek a ló kapcsán, ily módon inspirálva az alkotókat izgalmas megközelítésekre, ily módon is fenntartva érdeklődésüket, tágítva a megnyilvánulási módok lehetőségeit. Nyilván minden művész a maga sajátos módján közelít, az éves címadások mégis valamiféle irányt szabtak, kissé kizökkentve őket látásmódjukból, mind sokrétűbbé tették az egyre gyarapodó gyűjteményt.
Ló plusz – az idei tábor hívószava. Avagy több, mint LÓ. Több, mert egy játéklehetőség is – egy játéktér, ahol az alkotói szabadság természetes állapot, több, mert kissé eltávolít a közös ponttól, kizökkent az otthonosságig bejáratott beszédmódokból, a tévedések kockázatával, a megismerés, a kaland, a meglepetések és felfrissülés ígéretével, több, mert közös munka, közös úton levés, közös gondolkodás – közösség! Több, mert egyedi és kivételes érték!
A harminc esztendő vitathatatlan jelentősége már-már kötelező erővel bír a folytatás tekintetében, amelyhez ezúton kívánok erőt, kitartást, alkotókedvet!
Túros Eszter
(Elhangzott az Incitato 30 megnyitóján. A tárlat megtekinthető augusztus 17-ig Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban.)
