Ütemterv szerint halad a Sepsiszentgyörgyöt elkerülő új terelőút építése – jelentette ki Antal Árpád polgármester a Háromszék kérdésére. Az önkormányzat is kap jelentéseket a munkálatok állásáról, drónfotókon is követik a haladást, egyelőre minden a tervek szerint halad. Zajlik a nyomvonal kijelölése, következik az alapozás, egyes hídelemek leszállítása.
Mint ismert, a Sepsiszentgyörgyöt Szotyor és Kilyén felől elkerülő út tervezésére és megépítésére az Országos Közútkezelő Társaság tavaly szeptenberben írta alá a szerződést egy bolgár és romániai cégekből álló társulással. A szerződés értelmében a terelőutat 2023 végéig kell megépíteni. A 11,56 kilométer hosszúságú, több hidat is magában foglaló út összköltsége valamivel kevesebb, mint 352 millió lej. Az út Szotyor előtt ágazik le a 12-es országútból, elkerüli Szotyort, Kilyént és Sepsiszentgyörgyöt, majd a város csíkszeredai kijáratánál, a Sepsi Aréna mögött csatlakozik újra a 12-es országúthoz. A műszaki leírás szerint a terelőút kétsávos lesz, négy körforgalmat is kialakítanak, kettőt a 12-es országúttal való kereszteződéseknél, egy harmadikat a Kilyén és Uzon közötti 103B jelzésű megyei úttal való találkozásnál. A negyedik körforgalom a Kovászna felé vezető 13E jelzésű országút kereszteződésénél helyezkedik majd el. Emellett három vasúti felüljáró kialakítása is szerepel a tervekben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.