Székelyföldre és a Barcaságra is kiterjesztik a Magyarországon közel két évtizede rendszeresen megszervezett Muzsikál az erdő összművészeti rendezvénysorozatot, melynek célja, hogy a környezettudatos, fenntartható életmódot népszerűsítse az erdő, a zene és a művészetek erejével. A szeptember 2–4. között zajló eseményekről hétfőn Sepsiszentgyörgyön tájékoztattak a kezdeményezők és partnereik.
A klasszikus és népzenei koncerteket, erdei sétákat, előadásokat és gyermekprogramokat kínáló, de a helyi értékeket és gasztronómiát is bemutató eseménysorozatot 2004-ben indították Magyarországon, 2017 óta már a Bihar megyeiek is élvezhetik, és idén először Háromszéken, Hargita és Brassó megyében is megszervezik – vázolta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Jelezte, mindazok, akik szeptember 3-án kilátogatnak majd a Bodok községhez tartozó sütei borvízforráshoz, megtapasztalhatják majd, milyen sajátosan hangzik a zene az erdő lombjai között. Kifejtette, a háromszéki rendezvény partnerei Kovászna megye tanácsa és Bodok önkormányzata, az Agrosic és a Vadon Egyesület, magánerdészetek és a hegyimentő szolgálat.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Muzsikál az erdő a Kárpátok bércein rendezvény védnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy a szaktárca partnerségével zajló rendezvény oly módon népszerűsíti az erdőt, annak fontosságát illetve védelmét, hogy minimálisan avatkozik be a természetbe. A koncertek hangosításakor is szem előtt tartják ezt az elvet, amint a helyszínek kiválasztásában is, utóbbiakat úgy jelölték ki, hogy ne gépkocsival, hanem gyalogosan, sétálva lehessen majd megközelíteni. Hargita megyében a csíkszentkirályi Gesztena-pusztán tartják meg a programokat – hangzott el.
A Brassó határában tartandó rendezvényről Szenner Zoltán, Brassó Megye Tanácsának alelnöke kifejtette, az érdeklődőket román, magyar valamint szász népzenével, néptáncokkal várják, a gyermekek számára is biztosítanak majd foglalkozásokat, a cél pedig az, hogy a kulturális esemény révén a környezettudatos életmód lényegét is népszerűsítsék. A rendezvénysorozatba a brassói filharmónia is bekapcsolódik majd – mutatott rá Allen Coliban, Brassó polgármestere. Hangsúlyozta: városa büszke a multikulturalitására, ezt pedig az eseményhez kapcsolódó programokban is megjelenítik. Megjegyezte: a brassóiak számára az erdő igen nagy fontossággal bír.
Szabó Lajos, a projekt kezdeményezője, a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke elmondta, idén immár 19. alkalommal, öt térségben szervezik az összművészeti rendezvénysorozatot, melyben az erdő és a zene összefonódik, s amellyel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy „ugyanúgy felelősek vagyunk egymás iránt, mint a környezetünkért” – fogalmazott. Elmondta, rendhagyó eseményeikkel a fenntartható életvitel irányába szeretnék elmozdítani a közösségeket, rávilágítani azok sokrétű értékeire, a környezet megismerésére, szeretetére valamint annak védelmére. Kijelentette, az erdő testi-lelki feltöltődésünk igazi forrása, s úgy vélte, fenntartható, közös jövőt csak összetartással valósíthatunk meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.