Juhászlakodalom a Tündérvölgyben

2022. július 26., kedd, Közélet

A kovásznai Iustinian Teculescu Kulturális Egyesület és a Megyei Juhtenyésztők Egyesülete szervezésében, a megyei tanács és Kovászna Város Önkormányzata anyagi támogatásával vasárnap rendezték meg a Tündérvölgyben a kovásznai román közösség legnagyobb etnokulturális ünnepét, a hagyományos Illés-napi juhászlakodalmat.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A népviseletbe öltözött hagyományőrző csoportok a vajnafalvi ortodox templom előtti térről román nemzeti színű szalagokkal feldíszített szekereken vonultak a tündérvölgyi tisztásra, ahol bemutatták a helyi lakodalmas szokásokat. Idén Ana Sandulea volt a menyasszony és Cătălin Ștefan a vőlegény. Az ifjú párnak ez amolyan főpróba is volt, hiszen ősz elején valódi esküvőjüket tartják. 

A rendezvény külön színfoltjának számított a megyei juhtenyésztők egyesülete által szervezett állatkiállítás, amelyen a helybeli juhtenyésztők mellett kézdivásárhelyi, vargyasi, lemhényi, illyefalvi, kézdimartonosi, csíkszeredai, sőt, a Kárpátokon túlról érkezett juhtenyésztők is bemutatták legszebb fajjuhaikat. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-07-26: Közélet - Farcádi Botond:

Tanulnának egymástól (Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely)

Szorosabbra fűznék a kapcsolatokat Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között, a városvezetés és az apparátus közötti tapasztalatcsere révén pedig tanulnának egymástól – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi és Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester. 
2022-07-26: Közélet - Bartos Lóránt:

Kézdivásárhely várakozik (Anghel Saligny program)

A vidékfejlesztési minisztérium honlapján egy webes felület megnyitására vár a kézdivásárhelyi önkormányzat. Pár dokumentumot kellene feltölteni oda, ezt követően a Kanta utcában és a Csernátoni úton megkezdődhetnének a felújítási munkálatok.