Sepsiszentgyörgy és MarosvásárhelyTanulnának egymástól

2022. július 26., kedd, Közélet

Szorosabbra fűznék a kapcsolatokat Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között, a városvezetés és az apparátus közötti tapasztalatcsere révén pedig tanulnának egymástól – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi és Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester. 

  • Soós Zoltán és Antal Árpád. Fotó: Vargyasi Levente
    Soós Zoltán és Antal Árpád. Fotó: Vargyasi Levente

Választások éjszakáján egyik szemünkkel a háromszéki eredményeket követjük, másikkal azonban Szatmárnémetire, Marosvásárhelyre figyelünk – osztotta meg Antal Árpád Sepsiszentgyörgyre látogató vendégeivel, Soós Zoltán polgármesterrel és csapatával, jelezve, mennyire fontos az itt élőknek, hogy a két erdélyi város élén magyar vezetés álljon. Öröm számunkra, hogy 2020-ban Soós Zoltán győzött Marosvásárhelyen, és már akkor elhatároztuk, hogy szorosabb együttműködésre törekszünk – mondta a sepsiszentgyörgyi városvezető. Majd kifejtette: Soós Zoltán és csapata mostani sepsiszentgyörgyi látogatása része ennek a folyamatnak, a cél a két önkormányzat közötti együttműködés megerősítése, próbálnak tanulni egymástól a városvezetés, az apparátus, az intézmények szintjén, új kapcsolatokat szeretnének kiépíteni, megosztani azokat a programokat, amelyek itt már beváltak, példát venni Marosvásárhelytől azokban az ügyekben, amelyekben ők jobban állnak. Soós Zoltán szerint szemmel látható Sepsiszentgyörgy fejlődése, ezért gratulált a városvezetésnek, és a Sepsi OSK sikerét is méltatva kiemelte: kis és közepes városok is érhetnek el nagy eredményeket elszántsággal, hatékony és tisztességes adminisztrációval. 

Antal Árpád ismertette egy, a Román Akadémiai Társaság által készített tanulmány Sepsiszentgyörgyre vonatkozó eredményeit. A tanulmányban a romániai megyeszékhelyekben vizsgálták és pontozták a köztisztaság, közszállítás és az oktatási intézmények helyzetét. Ebben a rangsorban az összesített pontszámok alapján Sepsiszentgyörgy a 7. helyen áll, Nagyszeben, Nagyvárad és Arad az első három helyezett, Kolozsvár a 9., Marosvásárhely a 27. A háromszéki megyeszékhely a köztisztaság és a szelektív hulladékgyűjtés terén mutat példát, Marosvásárhely viszont jobban áll a közszállítás tekintetében – a jó példákat, módszereket átvenné egymástól a két város. Maros megye székhelyén egyébként idén kezdték el bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést – egyelőre a magánházakban élők számára –, a sepsiszentgyörgyi közszállítás pedig szintén átalakítás előtt áll, úgyhogy a közeljövőben mindkét város érhet majd el haladást ezeken a területeken. 

A Háromszék kérdésére, miszerint a két város közötti összeköttetés fejlesztésére vannak-e elképzelések, miután az észak-erdélyi autópálya Brassó és Marosvásárhely közötti szakasza jó ideje nem szerepel napirenden, és a vasúti összeköttetés is gyatra, Antal Árpád kifejtette: konkrét elképzelést nyújtottak be a szállításügyi minisztériumhoz egy Sepsiszentgyörgyöt és Csíkszeredát is érintő gyorsforgalmi út építéséről, amely a két majdan épülő autópályát – a Marosvásárhely–Jászvásár és a Brassó–Bákó sztrádát – is részben összekötné. Soós Zoltán szintén a Marosvásárhely–Jászvásár sztráda fontosságát hangsúlyozta, mely az említett gyorsforgalmi úttal együtt gyors összeköttetést biztosítana és gazdasági fejlődést hozna a térség számára. Az említett pálya első, Nyárádtő és Nyárádszereda közötti 25 kilométeres szakaszának tervezése folyik, a második szakasz Szovátáig érne el, a harmadik pedig Gyergyószékig. A vasúti infrastruktúra fejlesztésén is dolgoznak, éppen a Brassó és Segesvár közti szakasz az első, amely gyorsvasúti közlekedésre alkalmas lehet. Az észak-erdélyi pálya ugyan szerepel az országos útépítési mestertervben, de ott jelenleg nincs haladás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2022-07-26: Közélet - Nagy D. István:

Hitelt vesz fel a megyeháza (Háromszéki beruházások)

Öt európai uniós forrásokból finanszírozott beruházás el nem számolható költségeinek fedezésére hitelhez folyamodott Kovászna Megye Tanácsa, a Raiffeisen Bankkal jutottak egyezségre. A testület tegnapi rendkívüli ülésén egyebek mellett ennek a 33,6 millió lejes kölcsönnek a költségvetésbe történő beépítéséről döntöttek, illetve további két, szintén a büdzsét érintő határozatot hoztak. A három döntést fenntartások, kifogások nélkül fogadták el a testület tagjai.
2022-07-26: Közélet - Bodor János:

Juhászlakodalom a Tündérvölgyben

A kovásznai Iustinian Teculescu Kulturális Egyesület és a Megyei Juhtenyésztők Egyesülete szervezésében, a megyei tanács és Kovászna Város Önkormányzata anyagi támogatásával vasárnap rendezték meg a Tündérvölgyben a kovásznai román közösség legnagyobb etnokulturális ünnepét, a hagyományos Illés-napi juhászlakodalmat.