„Nagyot buggyan a kő az óceánban. Nincs már több a kezemben, mindeniket bedobtam a »feledés tengerébe«. Csak egy kő hever most a szárazon, amelyet a többivel végig cipeltem az egész úton. Most a kereszt tövében a cipőim és egy pólóm mellett van. Ezeket a kereszt alatt hagyom, ott, Jézus lábánál: van, amit teherként, van, amit hálaként.

Arcomat megsimogatja a lágy esti szél. Mintha Isten érintése lenne, és azt üzeni: »Tedd le bátran a terheidet, gyermekem! Most van az ideje, itt van a helye!« Mellettem áll a cseh barátom, Jirka, akivel az elmúlt három napot töltöttem. Ő is a terheit szimbolizáló köveit dobálja a tengerbe. A nap immár lebukóban van, aranyszínűre festette a tajtékzó habokat, mégis az óceán nagysága csendet és nyugalmat áraszt el bennem. Itt áll mellettem Isten ebben a láthatatlan, de mindent átható csendben. A lelkem tele van gondolatokkal, élményekkel, érzésekkel: barátságról… szerelemről… hitről… önképről… terhekről… célokról… hivatásról… Istenről… 

Elém tódul sok-sok kedves arc, akikkel az elmúlt 29 napban találkoztam. Sorsok és történetek. Örömteli találkozások és termékeny beszélgetések, sokszor négy nyelven is. 

Nem hiszem el! Beértem a célba! 905 kilométer van a lábamban, a szívemben, a lelkemben. A hátunk mögött áll a 0. kilométerkő.

– Hé, Lóri – szólal meg a cseh barátom –, tudod, mire jöttem rá?
– Mire? – kérdem.
– Ez nem is a véget jelenti. 
– Hogy érted ezt?
– Hát most fotózkodtunk a 0,000 kilométerkőnél. Ez nem a vége az útnak, igazán csak most kezdődik, hiszen még csak a nulladik kilométernél vagyunk…
Eszembe jut az egyik zarándok-istentisztelet üzenete. Két szó csupán: ultreya és suseya. Ha jól értem, azt jelentik: előre és felfelé. A katolikus kolléga hangja cseng a fülemben: Előre Compostelába, de ne feledjétek, hogy az igazi úti cél felfelé visz, a Mennybe!”
(részlet az útinaplómból)

Müller Loránd Bálint vagyok. Tizenöt éve református lelkipásztor. Jelenleg a szemerjai gyülekezetben szolgálok. Ez év április 26. és május 25. között végigjárhattam Spanyolországban az El Caminót, azaz a francia utat, amely Saint-Jean-Pied-de-Portból indul és Santiago de Compostelában ér véget, valamint a Compostelából Muxián át Finisterre-be vezető utat. Mindennap 30–35 kilométert gyalogoltam 12 kilogrammos hátizsákkal a vállamon. Esőben, tűző napon vagy fagyos reggelen csak egy cél lebegett előttem: el kell érni a következő szálláshelyet. És közben történjen, aminek történnie kell.

Jogosan tevődik fel a kérdés:  miért vállal valaki egy ilyen utat?

Nos, nem tudok teljesen kielégítő választ adni erre a kérdésre, csak azt tudom megfogalmazni, hogy melyek voltak azok az irányvonalak, amelyek engem ösztönöztek.
Hallottam egy beszámolót gyülekezetünk bibliatanulmányozó közösségében a caminóról. Az egyik fiatal hölgy járta végig az utat. Nagyon megragadott az, ahogyan mesélt erről az útról, illetve az, hogy milyen lelki megtapasztalásai voltak. Nagyon mély és személyes dolgokat osztott meg az útjáról. Ettől a pillanattól fogva vágytam arra, hogy én is átéljek hasonló élményeket Istennel, mint ő.

Azt is meg kell vallanom, hogy két évvel ezelőtt nem is álmodhattam volna erről az útról. Nem volt olyan testi erőnlétem, hogy teljesíteni tudtam volna. Most megvolt az állóképességem, amit nagyrészt a futásnak köszönhettem. A futás új szerelem az életemben, amelyet az egyik lelkésztársam mutatott be. Isten egy nagyon nehéz időszakomban vezérelte ezt a lelkész barátomat (akkor még segédlelkészt) az életembe, és adta általa nekem a futás örömét és munkáját mint az Ő eszközét, hogy újból megtanuljak járni a vízen egy számomra nagyon nehéz és fájdalmas szakítás után. Sokunknak vannak gondjaink. Nagy dolog, ha nem a függőségekbe vagy önsajnálatba menekülünk. Csodálatos lehetőségünk az imádkozás, az igehallgatás és a lelki beszélgetések. Ezek mellett (nem alternatívaként, hanem kiegészítőként) azonban ott van a testmozgás is. Én is szkeptikus voltam. Csak azt tudom mondani, próbáljuk ki! Bölcs a Jóisten! Csak csodálni tudom a munkáját!

Aztán elmentem erre a zarándok­útra, mert terheket akartam letenni Istennél. Megterheltek rossz döntések, nehéz kapcsolatok, gyermekkoromban meghalt édesapám hiánya. Kerestem újra önmagam, kerestem új célokat és a belső lelkierőt. De vágytam Istennel is valami újra, valami áthatóra. Úgy éreztem magam Istennel, mint egy 25 éves házasságban, amelybe kell egy új szikra, hogy lángra lobbanjon a szeretet tüze. 

Mellettem állt egy nagyon szerető és támogató család, a felbecsülhetetlen lelkész barátok, egy nagyszerű szolgatárs, aki a távollétemben egyedül vitte a közös szolgálatunk terhét, egy megértő, kedves gyülekezet és egy hatalmas és bölcs Isten, aki mindent már előre elkészített. Ezért is volt olyan jó visszatérni! Nagyszerű, ha van egy olyan életünk, amelyhez jó visszajönni! A mennyei Atya ajándéka ez! Köszönöm nektek – mindeniketeknek!

Milyen volt az út?

Csodákkal tűzdelt! Gyakran megtörtént, hogy utolsó pillanatokban találtam szállást vagy üzletet nyitva. Vágytam valamire, és pár pillanat múlva megkaptam. Isten gondviselése szinte tapintható volt: nem gyúlt fel a meghibásodott repülőgép a levegőben, és biztonságban visszaszállt a reptérre, ingyenutazás Biar­ritzből Saint Jean Pied de Portba, a zarándokút kiindulópontjához, kedves és segítőkész emberek.

Gyönyörű tájak, városok és falvak vannak ezen a zarándokúton. A gótikus építőművészet remekművei Pamplonában, Burgosban, Leónban és más városokban lélegzetelállítóak. A hegyek, a puszta, a hatalmas gabonaföldek és a végeláthatatlan szőlőültetvények betöltik a lelket. Néha az az érzésem volt, hogy itthon vagyok: egyik pillanatban a hegyek látványa, hasonló fák, növények, mint itthon, de a másik pillanatban pálmafák és eukaliptuszerdők mosolyognak vissza a zarándokra.

A spanyolok nagyon kedvesek, segítőkészek, vidámak. Folyamatosan beszélnek, akkor is, ha nem tudsz spanyolul, és ők sem beszélnek más idegen nyelvet. Óhatatlanul is megtanul mindenki néhány szót, néhány mondatot. A zarándoktársak is nagyon érdekesek. Mindenik mögött ott van egy sors, egy gondolkodásmód, egy világlátás, egy új barát, egy hit. Legalább húsz különböző országból voltunk. Főleg angolul és németül beszélgettünk, ezért ünnep volt minden nap, amikor magyarokkal találkoztam. De sok kedves baráttal tértem vissza az útról.

Ennek három szakasza volt. Az első nyolc nap a testről szólt. Meg kellett szoknom a napi több mint 30 km gyaloglást, az időjárást, a 12 kilós hátizsákot, a vízhólyagokat. A nyolcadik napon azonban előtörtek az érzések és azok a problémák, amelyeket nem oldottam meg. Ez volt a lélekről szóló szakasz. Nagyon intenzív álmaim voltak. Előtörtek nehéz érzések: harag, düh, bosszúvágy. Imádkoztam, hogy vegye el ezeket Isten. De Ő azt válaszolta, hogy nem. Azért vagyok ezen az úton, hogy szembenézzek ezekkel az érzésekkel, és keresztény módon oldjam meg (ne tagadjam le vagy fojtsam el, hanem oldjam meg) azokat. Ez volt a legnehezebb szakasz, de a legtermékenyebb is. Az egyik itthoni igehirdetésből értettem meg, hogy megbocsátás nélkül nincs gyógyulás. Hosszú volt ez az út az elengedéshez és a megbocsátáshoz, de sok terhet át tudtam adni az Úr Jézusnak. Az utolsó rész a hit és a spiritualitás szakasza volt. Nagy felszabadulás és öröm volt bennem. Csodáltam Istent mindenben. Letettem terheket. Szabaddá lettem. 

Azt mondják, háromféle ember jár ezeken az utakon: turista, sportoló és zarándokok. Bárhogy is van, mindenikből volt bennem is, de lehetetlen, hogy ezen az úton az ember ne találkozzon gondolataival, a lelkével, Istennel, a hittel. Ez az út egy eszköz Isten kezében, hogy találkozzhassunk Vele és önmagunkkal.

Hála a mindenható, szerető Istennek, hogy letehettem a lábaihoz sok-sok terhemet, hogy szeret, és mindvégig gondot viselt és visel rólam. Ő az áldások Istene, aki nem elvenni akar, hanem áldani akar bennünket! Ez az Isten a te Istened is! Ha hittel fordulsz Hozzá, Ő nem utasít el téged sem!

Felhívás: „Fuss a lelkésszel és beszélgess vele, amiről akarsz!”
Minden hónap első szombatján előzetes egyeztetés alapján beszélgetős tempó mellett szívesen állok rendelkezésetekre. Sokszor kérdeznénk lelkészektől, beszélgetnénk velük, de nem tudjuk, hogyan kezdjük. Egy futás alkalmával egyénileg vagy csoportosan beszélgethetünk hitről, Istenről, mindennapokról, problémákról, örömökről, identitásról, amiről csak akartok. Ha érdekel, küldj egy sms-t a 0748 919 988-as telefonszámra!