Közel 20 millió köbméter fát termeltek ki Romániában 2021-ben – írja az economedia.ro az Országos Statisztikai Intézet adataira hivatkozva.
Ez 342 ezer köbméterrel nagyobb a 2020-as mennyiségnél. (A valóságban minden bizonnyal több fát vágtak ki annál, mint amennyi a hivatalos adatokban megjelenik, az illegális fakitermelés ugyanis nem szerepel a statisztikákban.) A fenyőfélék a teljes mennyiség 40,1 százalékát tették ki, a bükk a 30,8 százalékát, más keményfák pedig a 11,3 százalékát. A fa 96,4 százalékát fakitermelésre szakosodott cégek vágták ki, a fennmaradó részt pedig magánszemélyek. A faanyagnak hozzávetőleg kétharmadát köztulajdonban levő erdőkből termelték ki. Megyei bontásban a jelentős erdőterülettel rendelkező Suceava, az ország második legnagyobb megyéje volt az első a kitermelésben a teljes mennyiség 10,6 százalékával. A második Hargita 8,8 százalékkal, majd Neamț és Bákó következtek 6, illetve 5,6 százalékkal. A másik végletet Galac, Konstanca, Teleorman és Ilfov megye jelentette egyaránt 0,3 százalékkal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.