László Zsuzsa
Hogyan védekezik az ember, ha nem akar megbolondulni? Nem néz híreket, óvatos, szelektív újságolvasásba kezd, amennyire lehet, megpróbálja kímélni magát. De hiába minden, ha máshol nem, az utcán, sorban álláskor, alkalmi beszélgetésekben, közösségi oldalakon úgyis szembejön vele a világ összes nyavalyája.
Akkor meg inkább ő maga választja ki a szerinte hiteles információkat. És különben sem lehet süketen élni, nem lehet kívül maradni, bármennyire is jó lenne. Így hát nem tehet mást, mint pár napos nagy elhatározottságát hátrahagyja és visszakapcsolódik.
De mibe is? A világ előbb említett összes távolabbi és nagyon közeli nyavalyájába. Amelyeket egyre kétségbeesettebben bámul, amelyekbe nincs beleszólása, amelyek szomorúsággal, rettegéssel töltik el, és a tehetetlensége miatt egyre dühösebbé teszik.
De mivel továbbra sem akar megbolondulni, elvonul pár napra a hegyekbe, hallgatja a patakzúgást és bámul ki a fejéből. De a kis ördög ott is belé bújik, és csak rákukkint a világ dolgaira. Mert hiába zúg a patak mindentől függetlenül, attól még a világ nyavalyái nem szűnnek meg. Különben is, onnan vissza kell jönni, és a patak nem mossa el a problémákat, csak rövid időre az agyat, lelket mossa át. Mondjuk, az is valami.
Aztán marad egy jó zene, könyv, film. Ideig-óráig továbbra is el lehet menekülni. Csakhogy mindenhonnan visszaráz a valóság, mese nincs, és csak egyre növekszik az emberben a tehetetlenség okozta düh, keserűség. De mivel az ember azért sem adja fel, fogja magát és elmegy a barátaihoz, vagy magához hívja őket és jókat beszélget. Lehetőleg nem (csak) a világ aktuális őrületeiről, merthogy annyi mindenről lehet beszélgetni, kikapcsolni a kattogó, zavarodó agyat.
Szóval, az ember keresi az oázisokat, mert nem akar bekattanni. Védekezik, keresi a védőburkokat, amelyekkel körbeveheti magát. És közben persze teszi a dolgát, keresi továbbra is az örömteli, értelmet adó, értelmes tennivalókat, mert az élet nem áll meg. Egyre zavarosabban, de zajlik tovább. A tehetetlenség okozta rossz érzések sem visznek előbbre, így hát azokkal is meg kell küzdeni, van velük is munka bőven. Unatkozásról szó sem lehet, a védekező mechanizmusok kidolgozásához, bejáratásához is idő és energia kell. És az ember napról napra izmosodik ezekben a magával való munkákban.
Szóval, hogyan is védekezik az ember, ha nem akar megbolondulni? Először is belátja, hogy nem lehet kívül maradni, nem teheti meg, nincs is joga hozzá. De minden tőle telhetőt bevet, csak azért is! Próbálja szépen épen tartani magát, és bár távolról sem egy hurráoptimista, reménykedik. Sejtem, hogy nem csak magamról beszéltem…
