JégkorongCéljuk, hogy jobbak legyenek, mint az előző idényben

2022. augusztus 8., hétfő, Sport

Pelle Torstensson tavaly érkezett az országba, miután edzőként Svédországban, Ausztriában és Norvégiában tevékenykedett. A 45 éves svéd szakemberre komoly feladat hárult, hiszen a többnyire fiatal székelyföldi játékosokból álló újonc csapatot kellett összekovácsolnia, fejlesztenie és irányítania. Az előző idényben a Háromszéki Ágyúsok közel voltak ahhoz, hogy a legjobb négybe jussanak, végül pedig az ötödik helyen végeztek a román bajnokságban.

  • Pelle Torstensson kiváló munkát végzett az előző idényben. Fotók: Facebook / Háromszéki Ágyúsok
    Pelle Torstensson kiváló munkát végzett az előző idényben. Fotók: Facebook / Háromszéki Ágyúsok

– A csapat májusban kezdte a felkészülést, ami azt jelenti, hogy egész nyáron dolgoztak. Milyen volt ez az időszak?
– Úgy gondolom, hogy nagyon jól alakult az elmúlt három hónap. A srácok kiváló munkát végeztek, mindenki keményen dolgozott. Látszik, hogy szintet léptek erőnlétileg. Az idény végeztével nem hazautaztam, hanem maradtam a játékosokkal, mert úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha a nyári felkészülést együtt végezzük. Szerintem, amikor egy játékos egyedül készül, akkor nem dolgozik olyan hatékonyan, mint amikor a csapattársaival edz. Elmondhatom, hogy a jégkorongozók az elmúlt időszakban fizikailag sokat fejlődtek, ezért büszke vagyok rájuk.

– Mától jégen folytatják az edzéseket. Még mindig van idő, amíg a román bajnokság elrajtol. Mire figyelnek a következő hetekben?
– A srácoknak adtam néhány szabadnapot, pénteken átestek az orvosi vizsgálaton, mától pedig jégen edzünk. Ezen a héten arra törekszünk, hogy felvegyék a ritmust korcsolyával a lábukon, hozzászokjanak a jéghez. Az évek során megtanultam, az esetleges túlterhelés az első hetekben csak annyit eredményez, hogy sérüléseket szenvednek. A folytatásban arra fektetjük a hangsúlyt, hogy begyakoroljuk azt a rendszert, amelyet majd használunk a bajnokságban.

– A következő idényre némileg változott a játékoskeret. Öten távoztak, viszont tapasztalt és fiatal jégkorongozókat is igazoltak, így húsz mezőnyjátékosuk és két kapusuk van. Milyen célokkal vágnak neki a szezonnak?
– A játékoskeret néhány helyen változott, elégedett vagyok a rendelkezésemre álló játékosokkal, egyelőre a vezetőséggel még nem beszéltünk a célokról. Az előző szezon számunkra az első volt, így a jövőben arra koncentrálunk, hogy keményen dolgozzunk, mert csak így fejlődhetünk. Szerintem az elsődleges célkitűzés az, hogy jobbak legyünk, mint amilyenek az előző idényben voltunk, ami azt jelenti, hogy a negyedik hely megszerzése elégedettséggel töltene el. Fontos, hogy legyenek céljaink, viszont a kivitelezés nem csak rajtunk múlik, ugyanis arra is van esély, hogy a riválisok költségvetése növekedik, így több külföldi játékost igazolhatnak, akikkel erősebbé teszik a csapatukat.

 

 

– Egy éve a Háromszéki Ágyúsok vezetőedzője. Tavaly miért választotta az újonc csapatot?
– Mielőtt Romániába igazoltam volna, a norvég Lillehammer vezetőedzője voltam, viszont 2021-ben lejárt a szerződésem, és hazatértem Svédországba. Volt egy olyan lehetőségem is, hogy maradjak otthon, közel a családhoz és a barátokhoz, aztán beszéltem az egyik kollégámmal, aki a Sapientia U23 trénere. Jens Brändström elmondta, lesz egy új klub, amely szorosan együttműködik az általa irányított együttessel. Elmagyarázta, miért akarnak egy új alakulatot életre hívni, aztán találkoztam a vezetőséggel. Tudtam, hogy Svédországban és Norvégiában a jégkorong teljesen más szinten van, ráadásul ebben az országban számos kihívás várt rám, amennyiben elfogadom az állásajánlatot. Végül úgy döntöttem, hogy elvállalom, mert segíthetek a fiataloknak jobb játékossá válni.

– Kicsit beszéljünk az előző idényről. A bajnokságot az ötödik helyen zárták, voltak olyan mérkőzések, amelyeken meglepetésre esélyesebb ellenfeleket múltak felül, végül azonban nem sikerült a legjobb négy közé jutniuk. Így utólag hogyan látja az elmúlt szezont?
– Ha visszatekintve a nagy képet nézem, akkor azt mondom, hogy az előző idény rendben volt. Úgy gondolom, sokkal jobban teljesítettünk, mint ahogy a legtöbb ember számított rá. Mindenképp hatalmas pozitívum, hogy sikerült győzni a bajnok Csíkszeredai Sportklub és az ezüstérmes Gyergyói Hoki Klub ellen. Nem tudom viszont azt mondani, hogy az előző szezon tökéletes volt, mert bár nagyon közel voltunk ahhoz, hogy a negyedik helyen végezzünk, a végén nem volt meg bennünk a megfelelő energia és erő ahhoz, hogy megvalósítsuk a kitűzött célt. Mindent egybevéve jó idényünk volt, mert nagyon sok srác szintet lépett emberként és játékosként egyaránt. A hozzáállásuk sokat változott pozitív irányba, megértették, hogy többek között fontos a mérkőzés előtt a megfelelő étkezés és a pihenés.

– Mi edzőként a filozófiája? Mit próbál átadni a játékosoknak?
– Az edző filozófiája attól is függ, hogy milyen csapat áll a rendelkezésére, illetve hogy a játékosok többsége hány éves. Teljesen másképp kezelsz egy olyan együttest, ahol a jégkorongozók nagy része 35 évesnél idősebb, és megint más a helyzet, ha a keret számottevő része fiatal. Jómagam is hokiztam, 6 évesen kezdtem és egészen 28 esztendős koromig kergettem a korongot, rengeteg edzőm volt, akiktől sokat tanulhattam. Elsősorban igyekszem türelmes lenni a srácokkal, törekszem arra, hogy érezzék, segíteni akarok nekik. Úgy vélem, akkor tudunk tanulni, ha gyakorlunk. Fontos, hogy többször álljunk fel, mint ahányszor elestünk, mert így fejlődhetünk, és lendülhetünk át a nehézségeken.

 

 

– A román bajnokság néha kaotikus, ezt pedig az is bizonyítja, hogy az előző idényben voltak olyan időszakok, amikor hetekig nem volt mérkőzésük, azonban olyan periódusok is akadtak, amikor egy hét alatt öt találkozón léptek jégre. Mennyire tudják kezelni ezeket a helyzeteket?
– Az előző szezon kemény volt, és komoly kihívást jelentett számunkra emiatt. Egy játékos játszani akar, és ha hetekig nincs mérkőzése, az nem segíti a fejlődését. Elmondhatom, hogy a srácok jól kezelték a kialakult helyzeteket, sokat edzettünk és fejlesztettük a fiatalokat. Vallom, hogy a minőségre figyelni jobb, mint a mennyiségre, ezért úgy vagyok vele, ha edzünk, akkor azt teljes erőbedobással tegyük rövidebb ideig, minthogy hosszabb ideig csak a jégen legyünk. Bízom benne, hogy a szövetség a következő idényben jobban megszervezi a bajnokságot.

– A következő szezonban három orosz és tizenkilenc székely játékos alkotja a csapatot. Mi lehet az erőssége ennek az együttesnek?
– El kell mondanom, hogy azok a játékosok, akik a következő idényt nem folytatják velünk, nagyon jó srácok, de edzőként meg kell találnom azokat a jégkorongozókat, akik a legjobb opciót jelentik a csapatom számára. Mindenkinek megvan az erőssége és a gyengesége, vannak olyanok, akikből akkor lehet kihozni a legtöbbet, ha az első sorban játszanak, vannak olyanok, akik a harmadik vagy akár negyedik sorban teljesítenek a legjobban. Azt hiszem, az előttünk álló idényben az lehet az egyik erősségünk, hogy a tudásbeli különbség a külföldi és a hazai játékosok között kisebb lett, ami azt jelenti, ha valakinek rossz napja van, akkor bárkivel tudom helyettesíteni, mert ugyanazt hozza, amit az idegenlégiós. A másik erősségünk pedig az, hogy nyomást tudunk gyakorolni az ellenfélre, hiszen fiatalok vagyunk és gond nélkül tudjuk megállás nélkül üldözni a korongot és az ellenfelet.

– A klub vezetősége úgy fogalmazott, ha 2023-ban az anyagi stabilitás biztosított, komolyan fontolgatják, hogy benevezzenek az Erste Ligába. Ebben az esetben vélhetően több idegenlégiósra lesz szükség. Középtávú tervről van szó, ön hogyan látja a következő két évet?
– Elsősorban az előttünk álló idényre összpontosítok, arra figyelek, mit tudok jelenleg tenni annak érdekében, hogy egyre jobbak legyünk. Ha 2023-tól szerepelnénk az Erste Ligában, azt gondolom, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló játékoskerettel sem lennénk az utolsók, bár a rájátszásba nem jutnánk be. A magyar bajnokság azt is jelenti, hogy meg kell küzdeni azzal, hogy rengeteget utazol és több mérkőzést játszol, szóval a szervezettség elengedhetetlen. Természetesen, ha az Erste Ligában célokat tűzöl ki magadnak, akkor annak teljesítéséhez még szükség lesz néhány tapasztalt külföldi játékosra, akikkel akár bejuthatunk a playoffba. Egyelőre nem koncentrálok erre, hiszen azzal kell foglalkoznom, hogy a következő szezonunk jobban sikerüljön, mint az előző.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2022-08-08: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

TIFF-karaván Háromszéken
Háromszékre érkezik a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF Karavánja: augusztus 9-én és 10-én a zabolai Mikes-kastélyhoz várják a filmkedvelőket szabadtéri vetítésekre. Augusztus 9-én, kedden 21 órától a Külön falka (rendező: Kis Hajni) filmet mutatják be, augusztus 10-én, szerdán pedig a Patrice Leconte rendezte Maigret című filmet tűzik műsorra. Jegyek a helyszínen vásárolhatók 25, gyermekeknek kedvezményesen 20 lejért.
2022-08-08: Sport - Tibodi Ferenc:

Csapatbemutató Debrecenben, csütörtökön Háromszéken a mezőny (Kerékpározás, Székelyföldi Körverseny)

Szakítva az eddigi hagyományokkal és igazodva a nagy háromhetes viadalokhoz, idén Debrecenből rajtol a Székelyföldi Körverseny tizenhatodik kiírása. Ma csapatbemutatónak ad otthont a cívis város, majd kedd délelőtt itt rendezik meg a kerékpáros megmérettetés első szakaszát, majd szerdán érkezik meg a mezőny Székelyföldre. Megyénket és Sepsiszentgyörgyöt csütörtökön és pénteken érinti hangsúlyosan a viadal.