Az erdővidéki szénbányászat megkezdésének 150. évfordulóján az egykori bányásznapok hagyományát felelevenítve emlékezett meg Barót önkormányzata, mit is jelentett valamikor e jelentős iparág a kisrégió számára. Az ünnepség a temetőnél vette kezdetét, ahol Miklósi József, a bányavállalat egykori mérnöke arról a hatvanhat bányászról is megemlékezett, akik munkavégzés közben vesztették életüket.
Mint mondotta, többször volt kénytelen szomorú kötelességeként munkatársai sírja mellett állnia, az elhunyt özvegyeinek és gyermekeinek jajszavára még ma is élénken emlékszik. A beruházási osztályt évtizedekig vezető mérnök úgy fogalmazott, a balesetben és szerencsétlenségben elhunytak emlékét nem csak a közvetlen családtagok, hanem a nagy család, azaz azok is őrzik, akik valaha vállvetve dolgoztak velük.
Kiss Alpár nyugalmazott unitárius lelkész az emlékműre felvésettekre úgy adózott, mint a hősökre szokás: mert bár nem a harc mezején hunytak el, de hősök, hiszen feleségeik és gyermekeik érdekében vállalták minden nap, hogy a föld mélyébe szállva életüket kockáztatják.
Az egykori köpeci bányavállalat központi épületéhez az Erdővidéki Egyesített Fúvózenekar és a mazsorettek vezetésével vonultak át az emlékezők. Fehér Zoltán egykori igazgató arról beszélt, mi mindent jelentett fénykorában a vállalat, s milyen nehéz volt, amikor jól dolgozó, becsületes bányászok százait kellett elbocsátani.
A város egyik jelképénél, a Iulia Oniță képzőművész által készített, 1984-ben felállított emlékműnél Benedek-Huszár János polgármester arról beszélt, hogy a városnak kötelessége ápolni bányászmúltját, hiszen az hosszú időn át meghatározta mindennapjaikat. A szoborra gondot viselve tavasszal szakcégre bízták, hogy megtisztítsa, majd némi kutatómunkával – mert számos legenda keringett róla – kiderítették, a művész kikről is mintázta a három bányászt: a háromból Lőrincz Sándor és Veres András jelen is volt az eseményen, Kiss Zoltán azóta elhunyt.
Szakács László alpolgármester, egykori bányavállalati alkalmazott úgy fogalmazott, bár a bányászat ma már a múlté, mint ahogy a vállalat biztosította jó fizetések is, ő mégis arra biztat minden fiatalt, ne a külföldet, hanem a szülőföldön való megmaradás útját válasszák: itthon vannak a barátok, a szülők és a nagyszülők sírjai, többet ér az otthon melege, mint távolban a teli zseb. Hogy itthon meg lehet élni, bizonyították elődeink, akik bár nem kaptak segélycsomagot, aszály, háború és éhínség idején is gyermeket neveltek, küzdöttek értük.
A Nagyerdő alatti tónál felállított színpadnál Benedek-Huszár János polgármester köszöntötte röviden, majd Fehér Zoltán Jó szerencsét! kívánva szólította meg az egybegyűlteket. Jókívánságait fejezte ki Ráduly István kormánymegbízott is, előbb fontosnak nevezte, hogy Barót ápolja bányászmúltját, majd arra bátorított, keressenek új, gazdasági kitörési lehetőséget maguknak. Az egyik ilyen lehetőségnek a turizmust nevezte meg: gazdag történelmi emlékeink vannak, az épített emlékek száma jelentős, a természet pedig gyönyörű, van mit megmutatniuk tehát az érdeklődőknek.
A művelődési ház kistermében délután a 109 éve született Bodosi Dániel festőművész alkotásaiból összeállított tárlatot a művész lánya, Darvas Annamária nyitotta meg. Mint mondotta, édesapja nem szokványos életútja jól bizonyítja, erős küldetéstudattal felvértezve sok akadály legyőzhető. A XX. század elején Barót egy művész fiatal számára – bár korán meglátszott tehetsége – nem jelenthetett életpályát, ezért asztalosnak taníttatták. Jelentős munkabalesetnek kellett történnie ahhoz, hogy az életét újragondolni kényszerüljön, és 27 évesen képzőművészeti egyetemre menjen. Édesapját nagyon foglalkoztatták az erdővidéki emberek mindennapjai, a bányászok élete és munkája, amit szívesen örökített is meg alkotásain – ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kiállított festményeket.
A Vargyasi Levente és e sorok írója által jegyzett, Erdővidék bányászati múltját feltáró, „tizedrész-kész”, A köpeci szén nyomában című film megtekintését követően a Háromszék főmunkatársa, Kisgyörgy Zoltán a Vajda Lajossal közösen 1972-ben írt, és most az utóbbi ötven év történelmével kiegészített, Az erdővidéki szénbányászat 150 éve című könyvét ajánlotta – az ő igencsak közismert stílusában – a kisteremben összegyűlt érdeklődők figyelmébe.
A bányásznapok tegnap a református templomban ökumenikus istentisztelettel – melyen fellépett a Kájoni Consort régizene-együttes is – folyatódott, délben Fehér Zoltán és Nacsinák Dávid vezetésével Erdővidéki bányászemlékek címmel szervezett autóbuszos kiránduláson kerestek fel néhány környékbeli bányát.
