Háromszéken a napokban a munkaadók nem jeleztek az ország más térségeiben tapasztalható tömeges leépítést, de újabb elbocsátások azért itt is vannak, folyamatosan, ,,finoman" — közölte érdeklődésünkre Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója.
A szerdán éppen tizedik születésnapját ünneplő intézmény vezetője egy sepsiszentgyörgyi építőipari céget említett, amely tizenöt alkalmazottjától búcsúzik el, de mint mondta, idáig az a gyakorlat, hogy a nehézségben lévő vállalatok egyszerre csak 2—4 embertől köszönnek el (miközben egy kisebb cég esetében két dolgozó távozása is érzékenyen érinti a tevékenységet), mert ez nem számít tömeges elbocsátásnak, ebben az esetben például nem kell végkielégítést fizetniük a távozóknak. Munkáltatói oldalról hivatalos bejelentés egyelőre változatlanul nincs, a munkaerőközpontban annyit tudnak biztosan, hogy szentgyörgyi székházukban a héten látványosan megnőtt azoknak a száma, akik munkanélküliként jelentkeznek be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.