Tőkés László köszöntése Kolozsváron

2022. augusztus 18., csütörtök, Belföld

Az idén hetvenéves Tőkés László tiszteletére kiadott könyvet mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok keretében kedd délután a Vallásszabadság házában.

A Tőkés László tudtán kívül összeállított kötetet meglepetésként adta át Tusnádfürdőn az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott tusványosi fórumon az ünnepeltnek Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A kötetbe Tőkés László írásaiból válogatott Kóczián Viktória debreceni teológus, és 18 közéleti személyiség – köztük Orbán Viktor, Áder János volt köztársasági elnök és Emil Constantinescu volt román államfő – méltatta az ünnepeltet. A kolozsvári bemutatón Németh Zsolt azért tartotta fontosnak, hogy Tőkés László hetvenéves, mert – mint fogalmazott – az is csoda, hogy él. „Örülünk, hogy nem a református mártírról emlékezünk meg, hanem vele együtt ünnepelhetünk, és emlékezhetünk a mártírokra, köztük Újvárossy Ernőre, Tőkés László egyik legközelibb munkatársára” – jelentette ki. Németh Zsolt úgy vélte: a kötet talán a legteljesebben dokumentálja Tőkés László életpályáját, de nem életrajz, ennek megírása még hátravan.

Megjegyezte: sokan őrzik azt a pillanatot az emlékezetükben, amikor a temesvári lelkész kihajol a parókia ablakán és szól a szolidaritását kinyilvánító tömeghez, de marad a helyén, a templomban. Úgy vélte: a helytállása korábban dőlt el, az ismeretlenre való felkészülés idején, a családban, egy olyan korban, amikor az is előfordult, hogy az élet és az értékek között kellett választani. Németh Zsolt szerint a magyarságához kétszeres erővel ragaszkodó Erdély lelke öltött testet a Tőkés családban, ezáltal válhatott Tőkés László Erdély ikonikus alakjává. A fideszes politikus a kötet román szerzőinek egy gondolatát idézve jelentette ki: az igazi romániai demokrácia felé csakis Temesváron keresztül, Tőkés László rehabilitálásán keresztül vezet az út.

Tőkés László elismerte: még nem volt ideje elolvasni a könyvet, de máris látja, hogy vannak benne olyan szövegek, amelyek számára is újdonságszámba mennek. Külön köszönetet mondott a szerkesztőknek az Erdély ölelésében, Isten szeretetében alcímért, amely a legtalálóbban fejezi ki életérzését. Az írásaiból válogatott részről elmondta: mindig úgy tekintett az írásra, mint Ady Endre, aki szerint „a vers csak cifra szolga”. Nem öncélúan írt, hanem írását mindig valami szolgálatába állította. „Amikor tollat ragadtam, mindig valami funkcionalitás vezérelt” – fogalmazott.

A Tőkés László 70 című kötetet a Pro Minoritate Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Méry Ratio Kiadó jelentette meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1215
szavazógép
2022-08-18: Történelmünk - :

Szent István király Kis legendája

Közeledik augusztus 20-a, államalapító Szent István királyunk ünnepe. 1083-ban ezen a napon emelték oltárra I. István király relikviáit I. László (1192-től Szent László) király uralkodása idején, VII. Gergely pápa hozzájárulásával a székesfehérvári bazilikában, ami abban a korban a szentté avatással volt egyenértékű. Mai Történelmünk rovatunkban – a szerkesztőség alcímeivel – a Szent István király szentté avatása után született latin nyelvű ún. kis legenda szövegét közöljük Kuruc Ágnes fordításában. (Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530), szerkesztette Madas Edit, ELTE Régi Magyar Irodalomtudományi Intézet, 1991.)
2022-08-18: Belföld - :

Csökkenőben a fertőzöttség

Habár tegnap közel kétszer annyi új koronavírus-fertőzést jelentettek, mint kedden – 7500-at a 3900-hoz képest –, a kórházban COVID–19-cel ápolt betegek száma csökkent, és Adriana Pistol egészségügyi államtitkár szerint túl vagyunk a hatodik járványhullám tetőzésén.