GYENGÉN FIZETNEK A TANÜGYBEN. Romániában az állami alkalmazottak jobban keresnek az átlagnál, ám a közoktatásban dolgozók a közszféra páriái: az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a tanügyisek nettó átlagbére 3700 lej, míg a közigazgatásban dolgozók és a belügyisek ennél 38 százalékkal többet keresnek, átlagban 5100 lejt.
Még az egészségügyben is nagyobb az átlagfizetés, mint a tanügyben, 4200 lej kézbe. Messze a legrosszabb helyzetben a pályakezdők vannak: egy kezdő tanító(nő) havi 2350 lejt visz haza, ha városi iskolában dolgozik. Ha vidéken, akkor a keresete 2500–2600 lej, a pontos összeg pedig attól függ, mennyire minősül elzárt településnek a falu, ahol dolgozik. A Nagyváradtól 33 kilométerre fekvő Bihardiószeg esetén ez a pótlék a bruttó bér 3 százaléka, tehát még az ingázás költségeit sem fedezi, további ellentételezés pedig fel sem merülhet. (Összehasonlításként Nagyváradon a köztisztasági vállalat nettó 2500 lejt fizet a kukásautókon dolgozó kétkezi munkásoknak. A friss diplomás tanárok városon 2500 lejnél valamivel többet, vidéken közel 2800 lejt kapnak. Ha megszerzik az I. fokozatot, és legalább húsz évük van a munka mezején, a tanítók nettó alapfizetése valamivel több mint 3200 lej, a tanároké pedig 3500 lej körül van; az országos nettó átlagbér májusban 3928 lej volt. A pályakezdők a felsőfokú oktatásban sincsenek elkényeztetve. Az országos közalkalmazotti bértáblának megfelelően egy tanársegédnek az első évben bruttó 5574 lej jár, ami nettóban alig haladja meg a 3000 lejt, és 5 év után is csak 3400 lej alapfizetés jár kézbe (kutatási projektekben való részvételért és kiemelkedő színvonalú publikációkért pluszpénzt lehet kapni). A kötelezően doktori címmel rendelkező adjunktusok kezdő alapbére 3500 lej (5 év után 3800), de a huzamosabb ideje oktató docenseké és professzoroké már megközelíti a 2000 eurót. Ugyanakkor az amerikai Popeyes romániai gyorséttermeiben 3000 lejt, kezdő tanársegédi bérezésnek megfelelő összeget ajánl a pénztárosoknak és a konyhai alkalmazottaknak, a váltásfőnökök pedig már nettó 3500 lejt vihetnek haza, doktorátus nélkül. A bérezés terén még a Lidl is felveszi a versenyt a közoktatással, a bérek itt nettó 2900 lejnél kezdődnek, a pénztárosok 3500 lejnél valamivel többet visznek haza. (Maszol)
KÖNYÖRÖGNEK A HEGYIMENTŐK. Augusztus a legnehezebb hónap a hegyimentők számára, ilyenkor történik a legtöbb baleset, és ilyenkor kapják a legtöbb segélyhívást – tudatja az országos hegyimentő-szolgálat, amely hétfő esti üzenetében szinte könyörög az embereknek, hogy megfelelő felkészülés nélkül ne menjenek a hegyekbe. A hétvégén többtucatnyi felelőtlen turistát kellett lehozni a túraösvényekről, akik megfelelő felszerelés, bakancs, meleg vízhatlan ruha, víz és élelmiszer nélkül indultak útnak, s bajba kerültek a hegyen. A szolgálat közzétette a tavaly augusztusi mérleget is: akkor 508 személy szenvedett valamilyen balesetet, 199-et kellett kórházba szállítani, hatan pedig elhunytak. (Főtér)