A perkői kápolnában vastag vakolat által takart falfestményeket e sorok írója találta meg és tárta fel részlegesen 1995 tavaszán dr. Erdélyi Csaba segédletével. A további feltárást Lángi József és munkatársai végezték el még abban az évben, majd 1996-ban Pál Péter festőművész, falkép-restaurátor konzerválta a feltárt falfelület festett díszítését és véglegesítette a ma látható. 10,76 négyzetméter nagyságú összképet.
Ötalakos kompozíció
A kápolna keleti karéjában ötalakos kompozíciót festettek a 17. században, amelynek középtengelyében Szent István király ülő alakja látható, fejét dicsfény övezi. Jobb kezében aránytalanul nagy méretű, pántos országalmát, bal kezében hosszú, vékony kormánypálcát tart. Az országalma a világ, illetőleg az ország fölötti hatalom jelképe. A kormánypálca az uralkodói hatalmat, más nézet szerint az isteni kegyelmet jelképezi. A szent király feje felett felhőkből kihajló angyalok zárt, ékkövekkel díszített koronát tartanak.
A perkői Szent István kápolna falképei. Fotó: Jánó Mihály
A király jobb oldalán Szent László király koronás alakját látjuk. Hosszú szakállat visel. Vállát földig érő galléros, vörös palást takarja. Bal kezében bárdot tart, a jobb kezében tartott országalmát félig a köpenye takarja. Mellette, a kompozíció bal szélén egy püspök nagyon sérült állapotban lévő alakját lehet kivenni.
Szent István király balján festették meg a kerek arcú Szent Imrét fején koronával, kezében nyitott könyvvel. Itt egy másik püspök álló alakja látszik. A két szélen álló püspök feje fölött festett címerek láthatóak, az egyik a Petki család kettős pelikán motívumot tartalmazó címere, a másik, nagyon sérült festmény a Kálnoki család címere. A falkép-kompozíció kék és vörös hátterében az alakokat okker, kék, fekete és mészfehér, illetve ezzel kevert színskálában ábrázolták.
Sacra corona
Az 1995–96-ban végzett falkutatás során nem volt mód a kápolna belső falain máshol is észlelt festett felületek feltárására, de a vizsgálatok során felszínre került újabb részletekből Pál Péternek sikerült a bejárat felett egy hosszabb felirattöredéket konzerválnia, amelyből a Varadinum szó könnyen kiolvasható. A teljes szöveg összefüggő olvasata a jövő kutatóira vár.
A falképek bevakolására valószínűleg az 1830-as évek elején került sor, amikor Apor Lázár a romosodó épületet felújíttatta. A keleti karéj ötalakos kompozíciója a kápolna titulusának megfelelően, ikonográfiai és liturgiai szempontból is a belső tér központi, legfontosabb képe lehetett. Az oltárképfunkciót betöltő, szekkó technikával festett kompozíció az ún. sacra corona, a Szent Korona-tan Magyarországon széles körben ismert illusztrációja.
A sacra corona kifejezés először 1256-ban jelent meg IV. Béla egyik oklevelében, az esztergomi Szent Adalbert-főszékesegyház számára kiállított kiváltságlevélben „a hozzánk és a szent koronához hűtleneket […] nekünk és a szent koronának engedelmeskedni kényszeríti”. A 13. századi magyar oklevelek egyre gyakrabban említik „szentnek” a magyar koronát. A királyi koronához fűződő jogi elképzelések kialakulása az időszámításunk utáni első ezredforduló idején Nyugat-Európa több országában is megindult. Az uralkodók beiktatásának legfontosabb mozzanata a koronázás lett, és az uralkodó jelképei közül a korona vált a legfontosabbá.
Magyarországon is nagyon korán, már 1027-ben az Intelmekben a királyi hatalom jelképeként említi I. István magyar király a koronát. Az égi és a földi korona összekapcsolásával fia kötelességévé teszi a katolikus hit megtartását. A földi koronán az Intelmek szerzője a királyi hatalmat érti, mindazt, ami a királyi ranghoz, az egyház által megszentelt uralkodói hivatáshoz tartozik. Werbőczy István (1458–1541) Tripartitum (Hármaskönyv) című törvénykönyve utáni századok is megőrizték a Szent Korona-tannak a középkorban kifejlődött elemeit. A korona az állam jelképe maradt, amelynek mindenki hűséggel tartozott.
A minták
A perkői kompozíció – sok más hasonló képpel együtt – Pázmány Péter (1570–1637) Isteni igazságra vezérlő kalauz című munkája 1623. évi második kiadásának címlapjához kapcsolódik, amelyen a Patrona Hungariae képe körül Szent István, Szent László, Szent Imre, Szent Erzsébet és két püspök, Szent Adalbert és Szent Márton alakját ábrázolták. Itt kell megjegyeznünk, hogy Pázmány Kalauza több példányban forgott a csíki és háromszéki katolikus egyháziak és világi patrónusok kezén, így könnyen szolgálhatott mintaként a téma perkői megfestéséhez.
Pázmány Péter Kalauzának címlapja
A perkői képen az attribútumok nélküli püspökalakok elhelyezése arra enged következtetni, hogy a Szent László melletti püspök Szent Adalbertet, a Szent Imre melletti pedig tanítóját, Szent Gellért püspököt ábrázolja. Elképzelhető, hogy a ma látható kompozícióhoz a szent királyok és püspökök fölötti síkban megfestették a Madonnát, vagyis a Patrona Hungariae alakját, amely az idők folyamán elpusztult, illetve töredékei még lehetnek a vakolat alatt.
A Szent István király feje fölött koronát tartó angyalok – 14. század óta ismert – ábrázolásának időrendben legközelebbi mintája a Nádasdy Ferenc (1622–1671) által 1664-ben kiadott Potentissimorum ac Gloriosissimorum Regni Apostolici Regum et Primorum Militantis Ungariae Ducum című munkája. Ebben a magyar vezérek és királyok egész alakos portréi között az egyik metszeten Szent István királyt trónuson ülve ábrázolták. A képen a király feje fölé repülő angyalok tartják a koronát, mellette pedig a liliomot tartó Szent Imre ül.
Szent István és Szent Imre képe a Nádasdy Mausoleumban
A perkőihez hasonló, 17. századi, barokk kori falfestészeti emlékét ismerjük még a magyar szent királyok ábrázolásának a csíkmenasági római katolikus templom szentélyében. Az 1700 körül kifestett szentély déli oldalfalán Huszka József (1854–1934) már 1889-ben felfedezte azokat a falfestményeket, amelyek Szent Lászlót és Szent Imrét ábrázolták. Ezeket a falképeket, amelyekhez biztosan hozzátartozott az időközben elpusztult Szent István-ábrázolás is, a templom legújabb restaurálásakor ismét feltárták. Összevetve a perkői és a menasági falképek stílusát, technikáját és készítőjük mesterségbeli tudását, megállapíthatjuk, hogy ha nem is egy kéz, de egy műhely alkotásai lehetnek. Szent László ábrázolásában például láthatjuk, hogy ugyanaz a zárt, pántos korona van a király fején. Széles, szakállas arc, vállán hosszú palást és jobb kezében a melléhez szorított, aránytalanul nagy országalma jellemzi mindkét ábrázolást. A festéstechnikai és tartalmi azonosságokon túl számolnunk kell azzal is, hogy a megrendelői körhöz tartoztak a 17. században Csíkban és Háromszéken egyaránt a Kálnoki, Apor, Lázár és a Mikes családok.
Csíkmenaság, plébánia templom, Szent László és Szent Imre falképe. Fotó: Jánó Mihály
A perkői kompozíció két püspökalakjának azonosításához – azon túl, hogy a korszak magyar egyházművészetében általában gyakorivá vált Szent Adalbert és Szent Gellért ábrázolása – jó támpontot jelent a gyulafehérvári Szent Mihály érseki székesegyház nyugati homlokzatának szoboregyüttese. Az 1730-ban befejezett oromzati kiképzésben Szent István és Szent László királyokat, valamint Adalbert és Gellért püspököket ábrázoló egész alakos, álló szobrokat helyeztek el, amelyeket a Kolozsváron élő Kőnig János készített.
A Szent István-kápolna király- és püspökábrázolásainak keletkezésében talán számolhatunk a távoli, győri Szent Ignác-székesegyház egyik oltárképének mintaadó, inspiráló szerepével is. Tudjuk, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség megszűnése, vagyis 1690 után számos erdélyi magyar arisztokrata viselt olyan főméltóságot, amely közvetlenül a bécsi udvarhoz, a kancellária hivatalához kötötte őket. Ilyen volt Apor István (1638-–1704) kincstartó, Kálnoky Sámuel (1640–1706) erdélyi alkancellár, de a Mikes család több tagja is, akik a bécsi udvari kapcsolataik, hivatalos teendőik lebonyolítására gyakran utaztak győri megállóval Bécsbe. Gróf Apor István naplójában olvashatjuk, hogy Győrben megcsodálta a különböző műemlékeket, ezek között a Szent Ignác-székesegyházat és annak műkincseit.
Magyar szentek oltára (részlet)- Fotó: bencesgyor.hu
Bizonyára így tett több honfitársa is, így mindannyiuk számára ismerős lehetett a székesegyház Szent Benedek-kápolnájában elhelyezett Magyar szentek oltára is. Az 1642-ben készült oltár félköríves záródású oltárképén balra Szent Gellért püspök látható, mellette Szent Adalbert püspök. A két szent a Patrona Hungariae képével és nevével díszített ovális pajzsot maga elé tartva fogja fel a törökök seregének nyilait. Jobbra Szent László és a liliomot tartó Szent Imre látható, akik az előzőekhez hasonló pajzsot tartanak. E kompozíció forrásául is Pázmány Péter Isteni Igazságra Vezérlő Kalauzának rézmetszésű címlapja szolgált. Jobbra fent Szent István koronafelajánlását látjuk.
Új szín a búcsújárás szertartásában
Visszatérve a perkői falképekre, azok készítésének időpontját az 1680-as évekre tehetjük. Nagy Géza (1855–1915) régész, a Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatója egyik közleményéből tudjuk, hogy 1682-ben Kálnoki Sámuel megalkudott egy brassói festővel, Képíró Jánossal az épületbelső kifestésére. A két alkalommal történő egyezkedés során a megrendelő bizonyos pénzbeli és természetbeni fizetséget ígért a munka elvégzéséért. A falképek rövidesen el is készülhettek. Tüdős Kinga (1948–2019) művészettörténész feltételezése szerint a Kálnoki Sámuel javainak 1698. évi inventáriumában szereplő „[…]külömb-külömb fele képek” a kápolna falfestményeire vonatkoztak.
Szent István napi búcsú a Perkőn. Fotó: Iochom István
A falfestmények 1995-ben történt felfedezése új színt hozott a Szent István-napi búcsújárás szertartásába. A népi vallásosságra oly jellemző spontaneitás, ráérzés eredményeként mára a búcsújárás folyamán újra helyzetbe került az oltárkép szerepét betöltő falkép-kompozíció. A búcsúra érkező hívek sorban állva vonulnak be a kápolnába, Szent István király alakja előtt letérdelnek, rövid fohászt mondanak, majd imára kulcsolt kézzel távoznak, hogy majd a szabadban tartott szentmiseáldozat bemutatásában méltósággal részt vegyenek.
