Őrzők és őrtüzek

2022. augusztus 19., péntek, Máról holnapra
Mózes László

Méltóságteljesen emlékeznek államalapító Szent István királyunkra a háromszékiek: őrtüzeket gyújtanak. Augusztus 20-án este, az államalapítás ünnepén a megye huszonnyolc településének egy-egy kiemelkedő pontján lobbannak fel a lángok. Ezúttal nem valamiféle veszélyre figyelmeztetnek, nem tiltakozásképpen világítanak majd a többméteres fénycsóvák, hanem jelzik, hogy mifelénk, a Kárpát-medence délkeleti csücskében is meghatározó a nemzeti összetartozás gondolata. Mi több, az nemcsak nemzeti ünnepünkön, hanem hétköznapokon, kevésbé emelkedett és látványos pillanatok alkalmával is fontos.

Az ünnepi, világító lángok nemcsak a fényességet jelentik majd, hanem közösségteremtő erővel is bírnak. Arra bátorítják a háromszékieket, lépjenek ki a magaslatokra, tekintsenek a környékbeli fényforrásokra, közelebbiekre és távolabbiakra egyaránt, fedezzék fel a szomszéd településeket jelző őrtüzeket, de fedezzék fel újra a belül világító, kisebb lángocskákat is. Fedezzék fel újra egymást, fedezzék fel, hogy közösségünk él és élni akar.

E napon államalapító Szent István királyunk arra is emlékeztet, hogy mesterműve ugyan elkészült egy évezrede, ám a folytatást – az államot alkotó nemzet megőrzését – ő az utódokra bízta. Ránk, háromszékiekre is. Így az ünneplők a nagy király emlékezetes szavait is feleleveníthetik, hiszen Imre herceghez írott intelmei mindenkor időszerűek. Érdemes hát újraolvasni gondolatait, melyeket mintegy összegzésképp a kegyességről és az irgalmasságról írott sorokkal zár le. „Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz – biztatja zárszavában Imre herceget –, őrizd szívedben mindig az isteni intést: »Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.« Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess”.

Az intelmek felelevenítése egyszerre rítus és szükségszerűség, István királyunk szavai ugyanis az államalapítás ünnepének egyfajta esszenciáját jelentik. Ezt pontosan tudják mindazok, akik térségünkben az esti dombokra vonulnak és felsorakoznak a lángok mellett. Ezért is különleges és egyedi e nap, miközben a mostani ünneppel s az őrtüzek gyújtásával Háromszék, Székelyföld és Erdély ismételten, egyértelműen és határozottan jelzi: él és élni akar.

„Az Élet él és élni akar”– írja emlékezetes, Intés az őrzőkhöz című versében Ady Endre. „S akik még vagytok, őrzőn, árván / Őrzők: vigyázzatok a strázsán” – figyelmeztet az 1915-ben született remekművében az aggódó, szorongó költő. Szavai – „Oly szomorú embernek lenni / S szörnyűek az állat-hős igék / S a csillag-szóró éjszakák / Ma sem engedik feledtetni / Az ember Szépbe-szőtt hitét” – ma is megrázóak. És bár most ünnepi fény és ragyogás következik, a ma aggódó, szorongó embere akár még Ady sorait is felidézheti a lángokkal jelzett bérceken, hiszen láthatja, hogy az őrtüzek mellé bizony jócskán kellenek az őrzők, talán még nagyobb szükség van rájuk, mint egy évszázaddal ezelőtt...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2022-08-19: Közélet - Bodor János:

A hűség eredménye (50 éves a kovásznai Diákszínpad)

Tegnap kezdődött Kovásznán az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad megalakulásának 50. évfordulóját ünneplik régi és jelenlegi színjátszók, mentoraik, rendező-tanáraik, szülők, nagyszülők, a város és a megye RMDSZ-es képviselői, valamint az anyaországból érkezett Sárospataki Református Gimnázium Soha, illetve a debreceni Ady Endre Gimnázium Adyák színjátszókörének tagjai és vezetői, akikkel a kilencvenes évek után szoros testvérkapcsolat alakult ki.
2022-08-19: Életmód - :

Papír levesesdoboz, avagy modernizáció az ételcsomagolásban /X/

A környezet védelme egyre fontosabb feladat minden ember számára. A modern ipar ráébredt arra, hogy az évtizedekig alapanyagként használt anyagokat le kell cserélnie, és át kell váltania egy modern, környezetbarát technológiára.