Az élvonalbeli pontvadászat menetrendjének kisorsolása után a Román Labdarúgó-szövetségnél (FRF) elkészítették a teremlabdarúgó 2. Liga 2022–2023-as idényének csoportbeosztását is. Ez szerint a céhes városbéli KSE Fustal együttese az első, moldvai csoportba került, a pontvadászat pedig várhatóan szeptember 20-án rajtol.
Az előző bajnoki idényhez hasonlóan a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idényben is tizenkét csapat lép pályára, de ezeket most a tavalyi három négyes csoport helyett két hatos csoportba osztották szét. A Román Labdarúgó-szövetség szakított eddigi szokásával és szétrobbantotta a székely csoportot, így kisebb meglepetésre a céhes városi KSE Futsal a moldvai csoportba került. A szakszövetség földrajzi kritériumokat vett figyelemben a csoportok létrehozásakor, nagy valószínűséggel azért, hogy az együtteseknek ne kelljen nagyon messzire utazniuk egy-egy kiszállás alkalmával. Így a kézdivásárhelyi kék-fehérek a szeptember 20-án rajtoló küzdelemsorozat rájátszásában találkozhatnak csak korábbi székelyföldi – Korond, Gyergyószentmiklós, Gyergyóremete, Marosvásárhely – ellenfeleivel.
A jóváhagyott versenykiírás szerint az alapszakaszban oda-vissza alapon mérkőznek meg a csapatok (10 forduló), a két hatos legjobb négy együttese pedig a negyeddöntőben kapcsolódik be a rájátszásba. A nyolcaddöntőben a két csoportból keresztben találkoznak az együttesek: 1. csoport 3. helyezett–2. csoport 6. helyezett, 1. csoport 4. helyezett–2. csoport 5. helyezett, 2. csoport 4. helyezett–1. csoport 5. helyezett, 2. csoport 3. helyezett–1. csoport 6. helyezett. A párharcok nyertesei a negyeddöntőben az alapszakasz legjobb négy alakulatával meccselnek majd az elődöntőbe jutásért, amit aztán a sorozat döntője követ. A finálé győztese nyeri meg a futsal 2. Liga 2022–2023-es kiírását, és ez a csapat jut fel az élvonalba. A rájátszásban is oda-vissza mérkőznek meg egymással az alakulatok.
„Kissé meglepett a csoportbeosztás, de nem ijedünk meg a kihívásoktól. Ahogy eddig is, most edzésre használjuk a 2. Ligás futsalbajnokságot, hiszen mi ugyanazzal a játékoskerettel szerepelünk majd a nagypályás harmadosztályos pontvadászatban és ebben a sorozatban is. A Piatra Neamțon kívül nem ismerjük a többi együttest, de mindenképp a bajnokság megnyerésére törekszünk” – nyilatkozta érdeklődésünkre a KSE Futsal edzője, Gazda József.
Mint ismeretes a felső-háromszéki csapatunk tavasszal kiharcolta az 1. Ligában való szereplési jogot, de mivel több meghatározó ifjúsági játékosa is elhagyta az együttest, a kézdivásárhelyiek nem vállalták az élmezőnyben való indulást.
A csoportbeosztás: * 1-es csoport: KSE Futsal, Rm. Sărati Olimpia, Buzăui Fortius, Futsal Ceahlăul P. Neamț, Mausoleul Mărășești, Galaci Universitatea * 2-es csoport: Metropolitan Ișalnița, Gyergyószentmiklósi Inter, Gyergyóremetei Kereszthegy, Simádi Sólymok, Marosvásárhelyi VSK, Korondi Junior. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.