Halász Levente tavaly augusztusban keresztszalag-szakadást szenvedett, a hosszú felépülés után idén júliusban a csapattársaival kezdte a felkészülést a két hét múlva rajtoló magyar bajnokságra. A sepsiszentgyörgyi balátlövő 2020 nyarán igazolt a HE-DO B. Braun Gyöngyös együttesébe, immár hetedik idényének vág neki a magyar élvonalbeli pontvadászatban, amelyben az elmúlt években 146 mérkőzésen 447 gólt szerzett. A 34 éves kézilabdázó elmondta, még rengeteg munka áll előtte, bízik abban, hogy jó teljesítményt nyújt és vezéregyéniség lehet.
– Súlyos sérülés után léphetsz ismét pályára a hamarosan rajtoló idényben. Milyen volt számodra az elmúlt egy év? Hogy sikerült a felépülés?
– Nagyon hosszú és nehéz évet tudhatok magam mögött. Rengeteg fizikai és mentális munka van benne. Azt gondolom, a felépülés nagyon jól sikerült, megfelelő szakemberek segítettek benne. Sok energiát igényelt az elmúlt egy év és még annál is több türelmet.
– Több felkészülési mérkőzést játszottatok az elmúlt időszakban. Hogyan értékeled a saját és a csapat teljesítményét?
– Minden edzőmérkőzésre más célokat tűztünk ki. Volt, amikor csak és kizárólag a védekezés érdekelt, volt, hogy a lerohanás vagy éppen a támadás. Ami a csapatot illeti azt gondolom, jól haladunk a felkészülésben, de még rengeteg munka áll előttünk, és most következik az a szakasz, amikor csiszolni és finomítani kell a szerkezeten. Játékosként igen nagy hátrányt kell ledolgoznom, amihez rengeteg türelem és kitartás kell. Apró lépésenként haladok, remélem, a bajnoki rajtig megtalálom a régi formámat.
– Mivel lennél elégedett a szezon végén?
– Komoly célokat tűztem ki magam elé erre a szezonra, ugyanis idén minden adott ahhoz, hogy megvalósuljon, végre egy olyan szakemberrel dolgozhatok együtt, akinek megvan a szakmai háttere és játékosmúltja ahhoz, hogy segíteni tudjon ebben. Elsősorban azzal lennék elégedett, ha csapatként elérnénk a kitűzött célokat, valamint ha kiegyensúlyozott, jó teljesítményt tudnék nyújtani a szezon során és vezéregyénisége lehetnék az együttesnek.
– Mennyit változott a keret a nyáron? Milyen célokkal vágtok neki a bajnokságnak?
– Nagyon sok változás volt a keretben, mivel a klub egy újabb ötéves projektbe kezdett. Gyakorlatilag minden poszton történt változás. Mivel átalakult a csapat, valamint a szakmai stáb is, ezért a nulláról kellett elkezdenünk a felkészülést, teljesen más rendszerben kézilabdázunk, más felfogásban. Ehhez rengeteg idő kell, viszont azt mondom, szerencsénk van, ha a szezon közepére sikerül mindezt elérni. Mindezek ellenére szeretnénk a legjobb nyolcban végezni, akár elcsípni a hatodik helyet. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz szezon vár ránk, apró nüanszokon múlhat majd több mérkőzés kimenetele.

Fotó: gykk.hu
– Hogyan látod az erőviszonyokat a következő idényben?
– Nagy meglepetést nem mondok, mert szerintem továbbra is a Szeged és a Veszprém a két bajnokaspiráns, a bronzéremre talán a Tatabánya az esélyes, aki gyakorlatilag két ember kivételével teljesen lecserélte a keretet, így nagyon erős alakulatot sikerült összehozniuk. A nemzetközi indulást jelentő 4. és 5. helyért is nagy lesz a harc a Balatonfüred, a Ferencváros, a Csürgő és remélhetőleg a Gyöngyös között. A bennmaradásért folyó küzdelem is érdekes lehet, ugyanis az idény hajrájában talán több csapat is a veszélyzónában találhatja magát. Egy szó mint száz, szoros bajnokságra és sok meglepetéseredményre számítok.
– Milyen érzés lesz egy év kihagyás után ismét bajnoki mérkőzést játszani?
– Már nagyon várom a bajnoki rajtot, ami két hét múlva lesz. Addig még dolgozom azon, hogy minél jobb formában legyek. A motivációmmal eddig sem volt probléma, de egy év kihagyás után már tényleg tűkön ülök és nagyon szorítok, hogy az élet kicsit visszaadjon ebben a szezonban abból, amit elvett az előzőből.
– Mi lehet a Gyöngyös erőssége a magyar bajnokságban?
– Véleményen szerint a Gyöngyös erőssége több tényezőből állhat össze. Elsősorban a stabil anyagi háttér nyugalmat ad a csapatnak, másodsorban az új vezetőedző magyar viszonylatban kimagasló tudással rendelkezik. Végül, de nem utolsósorban a csapategység és kohézió is az erősségünk lehet, valamint az a tény sem elhanyagolható, hogy a játékunk csapatszinten épül és nem egyénekre, úgymond sztárjátékosokra.
– A 38 éves Bíró Balázs személyében július óta új vezetőedzőtök van. Azt nyilatkozta, hogy a védekezésre komoly hangsúlyt fektet.
– Sokat foglalkoztunk és foglalkozunk a védekezéssel, ugyanis az a filozófiánk, hogy hátulról építkezünk, azaz nem egy góllal többet akarunk dobni az ellenfélnél, hanem eggyel kevesebbet kapni. Könnyebb és magabiztosabb a támadójáték is, ha hátul megvan a stabilitás, és nem kapott gólból kell indítani a támadást. Mint említettem, teljesen új rendszerben védekezünk majd, az átállás nehéz és időigényes. Hosszú távon gondolkodnak bennünk mint csapatban, így van időnk mindent összehangolni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.