Első. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó Műterem-sorozatának egyik utolsó darabja Vinczeffy László intenzív képvilágát mutatja be, különös tekintettel az utolsó, össze-összeérő korszakok széttartó, rendkívül sok irányba nyitó műveire. Kántor Lajos tanulmánya körültekintően az első korszak képeire is figyelve, s a nyolcvanas évek különös, középkori világot idéző festményeit sem hagyva figyelmen kívül, Vinczeffy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kibontakozó művészetére teszi a hangsúlyokat, az utolsó eredmények ismeretében vezeti le a kísérletező művész ,,fejlődését".
Második. De helyesebb lenne már most alakulásról beszélni Vinczeffy esetében. Egyed Péter alapvető tanulmánya, szóhálóba csalva a jelek és színek széttartó, szerteágazó festményvilágát, tesz egy fontos megállapítást, amikor a művész intenzív világának központi elemeként az ,,átszúrást", az ,,átdöfést" jelöli meg: ...az áthatolásnak, a ,,tű"-zésnek mint dinamikai elemnek, mint formamegoldásnak a következménye az, hogy az óvott, védett, ,,benti" teret, a bensőséget oly viszonylagossá teszi, a ,,kint"-et pedig feldúlja, és fenyegetővé változtatja.
Harmadik. Az utóbbi években a kezdeti figurativitást szinte teljesen feladva, bár bizonyos alapformákhoz makacsul ragaszkodva, ezeket önfeledten variálva Vinczeffy két irányba is elmozdul, nagy méretű táblaképein a színek sajátos szerephez jutnak, a szürkék, zöldek, kékek, fehérek, barnák, sárgák sajátos jelrendszerbe szerveződnek, a felület megmunkálása hangsúlyozódik itt dacosan, vonzón, felejthetetlenül. Másfelől most jelennek meg a kisplasztikák, a bizarr szobrok is, egy tárgyiasuló világ.
Negyedik. Amelyek jelzik: Vinczeffy nem mondott le az alakokról, szobrai, kisplasztikái különös újabb festményeinek tükörképei... S az önkifejeződés újabb és újabb formáit kutatják.
Ötödik. Érdemes tenni egy fél fordulatot hátrafelé. Ifjúsága bizonyára boldog éveiben Zágonban magányosan furcsa, megnyúlt, sokszor eszelős alakok tűnnek el a sötétbarna, kobalt- és hidegkék, smaragdzöld vagy éppen bordó, karmazsinvörös, nagyméretű festményein. Egy falu jellegzetes, tragikus alakjai a székely tájban.
Hatodik. Igaz, hogy a periódus végén bizonyos festményeken már feltűnik az irónia is, A falu bolondja című festményen még tragikomikus a látásmód, a Modern Golgotában már ironikus. Innen vezet Vinczeffy útja furcsa, túlzsúfolt, sötét színekben tobzódó, végeérhetetlen középkori orgiákat felidéző festményeihez, amelyekhez akár történeteket is lehet asszociálni.
Hetedik. Majd a fészkek következnek, a tojások, a furcsa madár ― kígyó ― mutáns lények, a szárnyas polipok, s lesz a festmény felülete egyre gondosabban megmunkált. Hogy azután a színtanulmányok következzenek, az egymást tükröző alakok különös formációi...
Vinczeffy László, Műterem. Kántor Lajos tanulmányával. Pallas—Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.
