A Road Riders Motor Team Egyesület a helyi tanács támogatásával szervezte meg augusztus 20-án a Tündérvölgyben a Motorosok Baráti Napját, amelyen Hargita és Kovászna megyéből mintegy százötven motorkerékpár-tulajdonos vett részt. A kétkerekű motoros ékszerek között volt minden, az elektromos motorkerékpártól a Harley-Davidsonig.
A rendezvény a fürdőváros központjában vette kezdetét a motorok seregszemléjével, majd a résztvevők rendőrségi felvezetéssel vonultak egészen a Tündérvölgyig, ahol különböző csavaros ügyességi vetélkedőkön vettek részt.
Szabó József Attila, a kovásznai motoros találkozók szervezője érdeklődésünkre elmondta, a Road Riders Motor Team Egyesület 2012-ben alakult, 2015 óta – a világjárvány időszakát leszámítva – minden évben szerveztek motoros találkozókat. Az idei rendezvény több volt egyszerű találkozónál, hiszen a kikapcsolódás, szórakozás és barátság jegyében zajlott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.