Lekapcsolták az elektromos hálózatról tegnap a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját az ukrán tüzérség támadása miatt, majd az egyiket újból beindították – közölte Jevgenyij Balickij, a Zaporizzsja megyei Moszkva-barát katonai-polgári közigazgatás vezetője.
„A mai napon az ukrán fegyveres alakulatok által a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő távvezetékekre mért csapás következtében tűz keletkezett a 750 kilovoltos légvezeték védelmi övezetének területén. A tűz rövidzárlatot okozott az elektromos vezetékekben. Az erőmű vészhelyzeti relévédelme kioldott, és két erőműegység leállt, így a régió áramellátás nélkül maradt. Közvetlenül a tűz eloltása után az egyik egységet újra üzembe helyezték” – írta Telegram-csatornáján a tisztségviselő. Hozzátette, hogy a megyében helyreállt az áramszolgáltatás is. Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat közleményében arra figyelmeztetett, hogy az atomerőmű fennállásának kezdete óta most először kapcsolódott le teljesen a hálózatról.
Balickij korábban a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán 29 ukrán tüzérségi belövés történt, ebből kilenc az enerhodari ipari övezetbe, 17 az atomerőmű területére, további három pedig a Kamjanka-Dnyiprovszkij területre. Egy nappal korábban a Moszkva-barát regionális hatóságok 73 becsapódó ukrán lövedéket észleltek. A helyi Moszkva-barát adminisztráció szerint ukrán tüzérségi támadások okozta aljnövényzettüzek következtében tegnap áram- és vízellátás nélkül maradt Herszon és Zaporizzsja megye több települése. A probléma fellépett Enerhodarban is, emiatt a zaporizzsjai erőműben bekapcsolódtak a biztonsági rendszerek, majd a szakemberek helyreállították az áramellátást.
Korábban az ukrán hatóságok arról számoltak be, hogy a régióban nincs gázszolgáltatás, helyenként vezetékes víz- és áramellátás sem. Az ágyúzások miatt az orosz megszállás alá került Enerhodarban – ahol a zaporizzsjai atomerőmű is található – megszakadt az áram és a vízellátás. Dmitro Orlov, a város polgármestere szerint „Enerhodar ismét a humanitárius katasztrófa szélére került! Ma az ellenséges csapások miatt a város teljesen áram és víz nélkül maradt”.
Moszkvai tájékoztatás szerint tegnap Szergej Sojgu orosz és Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter telefonon megvitatta a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet. A két tárcavezető hangsúlyozta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztviselőinek az atomerőműben teendő látogatásának fontosságát, valamint azt, hogy készek a szervezet ellenőreinek megadni a szükséges segítséget.
Közben az orosz erők csütörtökre virradóan ismét csapást mértek az ukrán főváros környékére, az eddigi információk alapján két rakéta csapódott be a Vishorodi járásban, a többit a légvédelem hatástalanította – közölte Olekszij Kuleba Kijev megyei kormányzó. Az Ukrajinszka Pravda hírportál a helyi kormányzók beszámolóiból készített összefoglalójában azt írta, hogy a kijevi régión kívül Csernyihiv, Harkiv, Dnyipropetrovszk, Mikolajiv, Luhanszk és Donyeck megyéket érte orosz támadás az éjszaka. A Dnyiporpetrovszk megyei csaplinei vasútállomás elleni orosz csapás halálos áldozatainak száma már 25-re emelkedett, meghalt egy 6 és egy 11 éves kisfiú is – számolt be Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Ukrajna határai körül több mint 400 orosz repülőgép és mintegy 360 harci helikopter áll készenlétben, utóbbiak között körülbelül 150 csapásmérő van, olyanok, mint például a K-52-esek. A vadászgépek folyamatosan járőröznek Fehéroroszország és Oroszország légterében, a megszállt ukrajnai területeken, valamint a Fekete- és Azovi-tenger fölött.