Családi nap KovásznánAhol remény tölti be a teret

2022. augusztus 29., hétfő, Közélet

A kívül-belül csodásan felújított kovásznai Szent István király templom és a templomkert adott otthont szombaton az idei családi napnak Kovásznán, amely a plébánia, a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend és a Kikapcs-olsz! Ifjúsági csoport közös szervezésében valósult meg. A rendezvényen sok gyermek és fiatal vett részt, megtöltve élettel a teret. A templomban előadást tartott ft. Szénégető István Barnabás atya, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője Család, hol vagy? – A család az első hely, ahol megtanulunk szeretni, családjaink a kánai történetben címmel.

  • A Kikapcs-olsz! ifjúsági zenekar. A szerző felvétele
    A Kikapcs-olsz! ifjúsági zenekar. A szerző felvétele

Tuzson Attila marosvásárhelyi kisegítő lelkész konferálásával vette kezdetét a családi nap. Lapunk érdeklődésére Jánó Árpád, kovásznai akolitus beszámolt a rendezvény eredetéről, amely Péter Arthur plébánostól származik. Az egyházközségben éppen lelkészcsere történt, érseki kinevezés során Péter Arthur plébánost Marosvásárhelyre a Keresztelő Szent János-plébániához helyezték át, valamint a marosi és küküllői kerületek főesperesévé léptették elő, helyébe pedig Mátyás Károly volt székelyudvarhelyi főesperes érkezett. „Péter Arthur volt az, aki a családi napnak életet adott, és amit az új plébános is támogatott, reméljük, hogy a jövőben is lesz folytatása. Ő most már beköltözött, átvette a hivatalt. Idén először belevettük a műsorba a fiatalok koncertjét, úgy érzem, ezt fogjuk továbbra is pártolni, legyen az ő ünnepük is. Ahogy látszik, eljöttek a családok, sok gyermek van. Fagylalttal is kedveskedünk nekik. Örvendünk, mert sikerült kívül-belül felújítani ezt a csodálatos templomot. Nemrég fejeztük be a plébánia tetejének kicserélését és egy közösségi ház is épül” – nyilatkozta lapunknak.

 

Család, hol vagy?

Ft. Szénégető István Barnabás atya, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője előadásának vezérmotívumát Család, hol vagy? főcímmel a bibliai kánai menyegzőre építette, kihangsúlyozva, hogy ebben a történetben mindenki benne van. A legfőbb kérdés, mi személyesen hogyan vagyunk benne a történetben? A bevezetőben elhangzott, Isten körbeölel szeretetével és várja a mi válaszunkat, de nem jellemző rá a sietés. Majd belement mélységekbe is: hogy mit jelent az üresség megtapasztalása, amikor a mosolyból mosolyszünet lesz, amikor jelentkezik a meddőség, amikor elfogy a szeretet. Aztán szóba került a bénaság is. De Isten látja az ember sérültségét, és ki tud vinni belőle. Ilyen például, amikor közösség születik a semmiből. Ennek kapcsán mondta el, hogy ő 2002 szeptembere óta él Marosvásárhelyen. Csak egy kis épület állt rendelkezésére, amikor odakerült. Azóta a jó Isten akaratából sikerült létrehozni a Szent Család-templomot és plébániaközpontot, illetve létrejött egy közösség. Ez a közösség húsz családból áll, összeköltöztek, egyházi területre házat építettek. Így lett egy olyan utca, amelyet magyar családok laknak és közös megegyezésen, szabályokon alapul életük. A szeretet munka – hangsúlyozta István atya. Befejezésként elmondta, amikor Isten átalakítja az embert, akkor lélek szerint kezd élni. Isten ki tud mozdítani a bénaságainkból, ürességeinkből, meddőségeinkből, de szüksége van a mi akaratunkra is. Az előadás végén megosztotta a jelenlevőkkel azt az imát, amelyet ő mindennap elmond, s amely Lénárd Ödön (1911–2003) piarista atya napi imádsága.

 

 

Értelmesen zeneileg kikapcsolódni

Szabó Kamilla egyetemista, a Kikapcs-olsz! ifjúsági zenekar vezetője bemutatja megalakulásuk történetét: „Igazából úgy alakult, hogy itt volt Péter Arthur pap bácsi. Akkor még nem foglalkozott senki azzal, hogy összegyűjtsön minket, s keresztény hitben valamit alkossunk. A pap bácsi mondta, hogy van egy csomó vagány fiatal, s akkor hozzuk össze... Így indult az egész. Az alakulást 2019 novemberére saccoljuk, akkor kapta a csapat a Kikapcsolsz nevet a kovásznai ifjúsági katolikus csoportnak a viszonylagos rövidítése, a Kikapcs-olsz mottóként van: Kikapcsolsz Uram minket benned és együtt. Kezdetekben csak gitárcsoport, gitároktatás volt, a fiatalok megtanultak gitározni. Ahogy ismerkedtek a zenével, volt, aki elkezdett basszusgitáron vagy szólógitáron játszani, volt, aki csak énekelt, ebben teljesedett ki. Most már szintetizátor is van. Folyamatos átalakulásban a csoportunk: ahogy annyira felcseperednek a gyermekek, bekerülnek a csoportba, az egyetemisták pedig fél lábbal már kint vannak. Összesen tizenhatan vagyunk, ebből négy-öt egyetemista. Akik most zenélnek, ők az aktív tagok, 12-en aktívan dogoznak, 13–17 év közöttiek. Az a szép dolog, hogy egymást tanítják, a nagyobbak a kisebbeket. Nagyon nyitottak, szeretnek együtt dolgozni. Idén meghívást kaptunk a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, zenéltünk a Tündérvár nagycsaládi fesztiválon, a lelki napokon, állandó jelleggel szolgálunk a Mária-áhítatokon a szentségimádásban.”

 

Nagycsaládban élni jó

Fülöp Csabát, a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesületének elnökét, háromgyermekes édesapát arról kérdeztem, hogy mióta létezik a Tündérvár. „2017-ben alakultunk kovásznai székhellyel. A cél a nevünkben is benne van: a nagycsaládokat támogatni, erősíteni, azok érdekeit képviselni. Népszerűsítjük a nagycsaládos gondolatot itt, szűk lakóhelyünkön és Székelyföldön is, regionális lefödöttségben gondolkodtunk már az első percben. Legyen népszerű ez a gondolat, hogy nagycsaládban élni jó. Péter Arthur atyával jó kapcsolatban voltunk. Ő kért fel arra, hogy a családi napon a gyermekfoglalkoztatást vállaljuk fel. Így már a kezdetektől társszer­vezőként jelen vagyunk, és azt próbáljuk, hogy az itt megjelenő gyermekeknek jól teljen ez a pár óra, és a szülők is picit szabaduljanak fel, felejtsék pár órára a gyermekekkel lévő gondot. Idén is a hívó szóra jöttünk, itt vagyunk, szövetségesei az egyháznak” – részletezte.

Mint elmondta, rengeteg rendezvényük van. Az egyszerű kézműves-foglalkozások: bütyk-kör, amely főleg egyházi ünnepeink alkalmával válik hangsúlyossá. Ezenkívül néptáncoktatás és hagyományőrzés is feladata az egyesületnek. A kovásznai néptánccsoportokat próbálják egybefonni, hogy intézményesítve legyen. Iskolai csoportokról van szó, de ők adják a hátteret, a pályázási lehetőséget. Pl. a Csoóri Sándor Alapból is nyertek pályázatot a tánccsoportok fenntartása érdekében.

Nagycsaládos téli és nyári táborokat szerveznek. Egyik kiemelkedő programjuk az ösztöndíjprogram. A nagycsaládban élő gyermekeknek ösztöndíjat adnak: olyan középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, akik nem a saját településükön tanulnak, hanem bentlakásban laknak vagy éppen ingázniuk kell. „Jelen vagyunk egyházi ünnepeinken, Csángóföldön is van szerepvállalásunk. A moldvai csángókhoz eljárunk, hogy a magyar nyelvet őrizzék. A szeptember 23-i hétvégén lesz egy csángóföldi folklórfesztivál, ahol szintén gyermekfoglalkozást tartunk. Van egy jótékonysági oldala az egyesületnek, ahol családjainkat szoktuk meglátogatni élelmiszercsomaggal, ezt a COVID-időszak alatt is működtettük. Nagyon széles a tevékenységi körünk, amelyet a tundervar.sic.hu honlapon is meg lehet tekinteni” – mesélte Fülöp Csaba.

Tuzson Attila kisegítő lelkész a rendezvény végén lapunknak elmondta: „számomra a családi nap azért rendelkezik kiemelt fontossággal, mert társadalmunknak a legnagyobb kihívása az apa és az anya, a férfi és a nő kapcsolata, valamint hogy a gyermekek milyen mintát látnak maguk előtt.”

A közös bográcsozás után délután a családi és gyermekprogramokkal ért véget a rendezvény. Jó volt látni a sok kisgyermekes családot és a fiatalokat, hiszen ahol megjelennek, ott élet és remény tölti be a teret.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint jobban vagy rosszabbul fog élni az új évben a tavalyihoz képest?







eredmények
szavazatok száma 467
szavazógép
2022-08-29: Máról holnapra - Fekete Réka:

Negyvenhárom nap és utóélete

A jövő értelmiségének (és nem csak) kinevelése szempontjából a legfontosabb, hogy kik azok a pedagógusok, akik gyermekeinket oktatják, hisz a család után az iskola hatása a legnagyobb, de legalább annyira fontos a törvényi környezet is, ami megteremti a lehetőséget az önálló és kreatív gondolkodású fiatalok formálásához.
2022-08-29: Közélet - Mózes László:

Fényképes időutazás (A magyar fotográfia napja Sepsiszentgyörgyön)

Hagyományosnak tekinthető, nyár végi szabadtéri fotókiállításukat mutatták be vasárnap a székelyföldi fotósok a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban. A magyar fotográfia napja – augusztus 29. – alkalmából tartott tárlatot Toró Attila sepsiszentgyörgyi fotográfus szervezi évről évre, és azt vallja, maguk a kiállítók is úgy érzik, jó részt venni ezen a rendezvényen, jó adni a közösségnek.