Különleges, a reformkori Pest-Buda emblematikus helyszíneit felelevenítő fóti díszletvárosban készül a Most vagy soha! című, a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató történelmi kalandfilm több kiemelkedő, többek között a korabeli Helytartótanácsnál, a Landerer Nyomdánál, a dunai hajóhídnál, valamint a Pilvax kávéháznál történő jelenete is.
A fóti stúdióban tartott sajtóeseményen Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy Budapest és a vidéki helyszínek is egyre jobban bekapcsolódnak a nemzetközi filmgyártásba, mind több produkciót szeretnének ezeken a helyszíneken forgatni. Budapest London után Európa második legnagyobb filmgyártó bázisává nőtte ki magát, ezt a piaci pozíciót pedig a fóti filmstúdió teljes rekonstrukciója és új stúdiók építése által lehet megtartani, ezért Fóton nagyívű beruházások kezdődtek el. A most felépült díszletváros iránt már most jelentős az érdeklődés.
Rákay Philip, a Most vagy soha! producere kiemelte: a várhatóan több mint két óra hosszú filmben a történelmi tények mellett sok fikció is lesz, a produkciót átszövi a kaland, a pátosz és a humor is. A márciusi ifjak karakterei a filmben kellőképpen árnyaltan jelennek meg. A fóti díszletváros márciustól négy hónapon keresztül épült. A homlokzati elemek acélszerkezetre kerültek, így várhatóan hosszú évtizedekig tartósak maradnak és a jövőben több produkció forgatási helyszínéül szolgálhatnak. A film többi jelenetét Budapesten, Sopronban, Komáromban és Esztergomban vették fel.
A közönségfilm célja, hogy a nézők számára átélhetővé válhasson, milyen lehetett 1848. március 15-én fiatalnak, forradalmárnak, egy szent ügyet támogatónak lenni – mondta Lóth Balázs, a Most vagy soha! rendezője. A film több mint 100 szereplővel, a legnagyobb jelenetekben több mint 500 statisztával és több kaszkadőrrel is készül. A forgatás szeptemberben fejeződik be, a produkció utómunkái várhatóan további egy évet vesznek igénybe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.