Mi most a helyi emlékezet alapján szedjük csokorba a főzőket. A legrégebbinek egy Tankó nevűt emlegetnek, majd sorolják Vizsuly Lászlót, Vizsuly Józsefet és Szabó Lajos bátyámat, akit jómagam is ismertem. Sok minden beleszól abba, hogy egy falu melyik részén hol lett jobb, hol lett gyengébb a szilvatermés és miért – magyarázta kérésünkre Rákosi Albert, aki – mint szavaiból értettük – jócskán konyít nemcsak a szilvafajtákhoz, hanem a pálinkafőzéshez is. A kotyószilvát tartja a legjobbnak pálinkának (ami kimondottan erre a szűkebb vidékre jellemző), a perpencét, az édesszilvát lekvárkészítésre ajánlották a régiek is. Orbán Balázs írta a Székelyföld leírása című nagy művében 1868-ban, hogy „Albison sok gyümölcs, kiválóan sok szilva terem, s azért a magyar abszintet, az oly kedvelt szilvóriumot itt nagyban főzik, s főzték még az egyedárúságot behozott Bach-rendszer alatt is, mert a finánczok nem igen mertek e faluban mutatkozni, mivel az albisi székely menyecskék többször leforrázták”.

Az egykori letelepülők valamikor a XIV. század küszöbén a Bodoki-hegység keleti lejtőjét találták a legmegfelelőbbnek fészekrakásra. Erdő borította táj fogadta őket akkoron, neki kellett fogni a munkának, visszaszorítani a tölgyerdőt, kellett a tüzelő is, de méginkább a föld: a csokoládébarna erdei alkalmas volt minden szántóföldi veteménynek, megtermett rajta minden, amiből az ember megél, s füvet, szénát adott a jószágnak is bőségesen.
 

Talpalatnyi föld sincs parlagon

Szépen megmunkált az albisi határ. Sok idő eltelte óta ez a hely hihetetlen meglepetésekkel fogadott. A termés betakarításával foglalkozott a falu népe. Zsákokba kerül lassan a krumpli és a 2016-tól itt is nagy területet hódító, holland magból termelt hagyma. Sajnos, az idei hozamok kisebbek az aszály miatt, öröm viszont az ürömben, hogy a kalászosok tavalyhoz képest jelentékeny hozamot mutatnak. Érdeklődtünk Gergely Attila magántermelőtől, kiváló műszaki gépismerőtől és ezermestertől, akitől megtudtuk, hogy Albisban számos nagy- és középtermelő termeszti e vidék uralkodó fontos terményeit, a krumplit és a kenyérgabonát. Az időközben megnövekedett falu alább építkezett a sík területre, nagy faragott kapu (kép) hirdeti a bejáratnál, hogy itt székelyek laknak. Ember elé való családi házai és székely kapui vannak a település bejárati övezetében később letelepült magyar anyanyelvű cigányságnak, külföldön keresett pénzüket hozzák haza és otthont építenek maguknak.
 

Ősök nyoma szerteszét

Helyszűke miatt nincs lehetőségünk részletesebben bemutatni az Albisból a Székely Nemzeti Múzeumba került régészeti leleteket és történelmi adatokat, melyeket a szomszédos községközpont Csernáton leleteivel közösen foglalt össze dr. Székely Zsolt régész és egyetemi adjunktus a Csernáton község régészeti monográfiája című kötetében. A falu területéről egy kőből való csiszolt fejsze került napvilágra, neolitikumi kerámia, vas- és bronzkori leletanyag, koraközépkori magyar eredetű maradványok, ezek mind azt bizonyítják, hogy Albis és Albis vidéke folyamatosan lakott terület volt.

Papír vagy régészeti lelet őrzi jobban a múltat? – tevődik fel gyakran a kérdés. Inkább a papír, még akkor is, ha az könnyen pusztul, de a számos példányban megjelent nyomtatott könyv, a kézzel írott krónika, oklevél is jobban fennmarad, mint a pusztulásnak kitett sírkő, emlékkő, kőkereszt, emléktábla. Ki ne látott volna koporsó alakú tumbát – ahogyan eleink mondták, haskövet – temetőinkben? Még azokon is eltűnnek, elporladnak a feliratok. A Székely Nemzeti Múzeum levéltárosa, Csíkszentgyörgyi Bogáts Dénes tízesével halászta ki XVI. századi oklevelekből a régi Albis történelmi helyneveit: Fejűavas és Keresztmezeje 1591-ből, Csordakút 1583-ból, Oroszútrakelő 1596-ból, majd Aranyoshegy 1607-ből, Vápakaré 1650-ből, Póka-halma 1653-ból, Tófenék 1668-ból, Eczkenkert 1731-ből stb. Ha utánanézünk, kiderül, hogy erről a kézdiszéki településről sok írott anyag jelent meg itt-ott, műemlék templomáról önálló füzet is, de összefoglaló kisebb kötet a településről tudtunkkal nem.

Református templom

Középkori templomban szól a zsoltár...

A Csernáton községhez tartozó falu lakóinak zöme református. A templom középkori építészeti elemeinek egy része, falképtöredéke (XVIII. sz.) már régebben napvilágra került. A vallásközösségnek ugyanis a középkorban már román stílusú, majd gótikus kőtemploma volt. Ezt részben módosították. Újabban előkerültek régi boltozati elemei, gótikus sekrestyeajtója, növénydíszes belső falfestményrészletei és egy gótikus keresztelőmedence a katolikus korból. Az épületet tojás alakú régi várfal övezi, melyet megviselt az idő, ma már jóval alacsonyabb az eredetinél. Déli oldalán áll a teljesen felújított és vaspántokkal megerősített, 1657-ből való barokk harangtorony. Figyelmet érdemel a templom díszes szószéke, szószékkoronája, festett karzatelőkéi 1786-ból. A harangtoronyban két régi harang kötheti le a figyelmét az idelátogatónak: a kisebb 1558-ban készült és vállmagasságban érmékkel van ékítve, a nagyobb Johannes Tartler brassói szász harangöntő mester munkája 1770-ből. Rajta Brassó címere díszeleg reneszánsz ízlésű olasz koszorúban. Mindkettő műkincsértékű.

Tódor Béla tiszteletes, az albisiak lelkipásztora gyakorló lelkész kora óta szolgálja a jelenleg háromszáztíz lelket számláló gyülekezetet, s mint elmondta, édesanyja révén kötődik Albishoz. Kérésünkre tájékoztatott, hogy még mindig vannak gondok a műemlék együttes körül, jelenleg a templom épületének külső javítására készülnek, az engedély beszerzése ütközik akadályokba, mert igazolásra várnak a külső falkutatást elvégző magyarországi alapítványtól. A gyülekezet vezetősége ragaszkodik ahhoz, hogy elvégezzék az említett külső munkálatokat. Az egyházközség gondnoka Csiszér Béla helyi nagyvállalkozó. Beszélgetésünk során esett szó arról is, hogy gazdag múltjával Kézdialbis település rég megérett arra, hogy nyomdafestéket láthasson végre egy, a faluról szóló könyv, mert él itt egy maréknyi tollforgató értelmiségi és adatszolgáltató – hadd ne említsek most hirtelenjében neveket –, akik egy leendő kötet társszer­zőiként megírhatnák a falu múltját és jelenét az elkövetkező nemzedékek számára. Kár volna veszni hagyni azt a sok értékes mentenivalót (írásban és fényképeken), ami most veszendőre van ítélve. Ki az, aki ismeri annak a hilibi Lengyel Jakab tanítónak a nevét, aki területet adományozott és azon megépíttette Albis első iskolaépületét, s akinek sírbotja a falu temetőjében romladozik? Kinek őrzi és gyarapítja helytörténeti gyűjteményét a 39. éves ifj. Bod Lehel, ha nem az utána jövő albisiaknak?

Tódor Béla tiszteletes nem zárkózik el attól a gondolatomtól sem, hogy testvérfalusi, avagy testvérgyülekezeti kapcsolatot alakítsanak a jövőben. Jómagam mint egykori földrajz–geológia szakos tanár azonnal a Bihar megyei Éralbisra gondoltam, hisz ki akadályozhatja meg manapság két település lakóinak baráti kapcsolatát?
 

Értéktár, családtörténet és falusi zenekultúra

Egy másfél századdal ezelőtt összeállított családlajstrom Albisban a Bakcsi, Barabás, Benkő, Bod, Csomós, Elekes, Kozma, Pánczél, Máthé és Péter családokat jegyezte fel. A családtörténet szerint népes volt Felső-Háromszéken az albisi Bod família. Innen vétetett Bod Péter (1712–1769), a meghatározó fontosságú irodalomtörténész, író, református lelkész, egyházi jog- és egyháztörténész famíliája is, akinek azonban Felső-Csernátonban ringatták a bölcsőjét. Az Albisban jelenleg is élő Bod család három emberöltőt ölel fel: az ezermester Bod Károly (1909–1978) generációját, fiainak családjait, a faluban élő Bod Lehelt (sz. 1953), valamint gyerekeinek családjait, Bod Krisztina (férjezett Vén) helybeli pedagógust és testvéreit, Bod Péter székely­száldobosi református lelkipásztort és testvéröccsét, a 39. éves ifj. Bod Lehel műgyűjtő családját, a helyi házi múzeum létrehozóját. Az öreg Bod Károlyról, Bod taturól, ahogyan nevezték, sokan tudnak még mesélni Albisban. Értett a festészethez, a hangszerkészítéshez, műkedvelő szobrász és tehetséges zenész volt. Többféle hangszeren tudott játszani, megfestette szülőházát, rendelésre számtalan faragott fejfát és portrét készített, hegedűórákat adott a tehetséges gyermekeknek. „Bod Károly mikós diák volt Sepsiszentgyörgyön, a kézdivásárhelyi főgimnáziumban érettségizett 1928-ban. A bécsi döntés után katonai tiszti akadémiát végzett, tehetségének és ismeretségének köszönhetően megmenekült a háború borzalmaitól, s bár kuláklistára került, a deportálástól is” – írja Krisztina unokája egy családtörténeti tanulmányban. „Apám szigorú ember volt, nem tűrte a komolytalanságot. Ő tanított meg hegedülni, de dolgozni is – emlékezett édesapjáról fia, ifj. Bod Károly. – Legdrágább szívemnek az a székely mintákkal díszített hegedű, amelyet az apám készített. Kincsként őrzöm halálom napjáig. A hegedű egy népművészeti kiállításon első díjat nyert, de kiderült, hogy apám kulák, és a díjat megvonták tőle. A magyar világban egy faragászati kiállításon is aranyérmes lett, amelyet a háború alatt elvittek az oroszok. Személyesen ismerte Nagy Imre festőművészt.” Szinte hihetetlen, hogy milyen gazdag zenei múltra tekint vissza még a mai napig is Albis. Bakcsi Csilla nyugalmazott pedagógustól, helytörténeti kutatótól tudjuk, hogy „az újabb időkben működött itt egy több személyből álló ún. „úri banda” (értsd: zenekar) is, akiknek emlékét meg kell őrizze a falu. A járvány idején ugyan elhallgatott nálunk a közösségi zene, de jelenleg is sokan s jó képességgel kezelik a hangszereket.

Gidófalvi-kúria

Homoródszentpáli Bathó János emléke

Az albisi zenei élet gyökerei H. Bathó Jánoshoz (1872–1956) vezethetőek vissza, aki tanulmányait Sepsiszentgyörgyön kezdte, Nagyenyeden folytatta és Budapesten fejezte be. Tanítói diplomáját Székelykeresztúron szerezte, 1901-ig a marosvásárhelyi nagytemplom főkántora volt. Innen került Sepsiszentgyörgyre, ahol a tanítóképző őt bízta meg az ének- és zeneórák tartásával. Nem nehéz kitalálni, hogy a zeneszerető régi muzsikus az albisiak meghívására az itteni zenei életbe is bekapcsolódott. 1904-ben aztán a Sárospataki Református Kollégium hívta meg zeneoktatójának, munkája mellett szerelmi dalokat, kuruckesergőket, himnuszokat, indulókat, diáknótákat, egyházi énekeket, hazafias melódiákat komponált. Horthy Miklós kormányzó is értékelte zeneszerzői kvalitásait, 1923-as sárospataki látogatásakor a Bathó-művekből rendezett kórusbemutató után személyesen gratulált Bathónak. Bathó János zenésítette meg Ady Endre Az Úr érkezése című versét, ami ma is megdobogtatja a hívők szívét ha templomi orgonakísérettel adják elő. Bathó a zeneoktatáshoz, a magyar zenekultúra terjesztéséhez mindvégig hű maradt. Munkácson halt meg 1956. június 17-én. Végső nyughelye a város temetőjében van.

Albis jeles szülötte volt Vass Gábor (1700?–1765) külföldön tanult háromszéki református lelkész, egyházi író és költő, Sass Béla (1865–1928) egyetemi tanár, a debreceni Protestáns Lap szerkesztője, az ezermester albisi Pánczél József, a sortávolságra állítható kapálógép megalkotója. Idevalósi nemesi családból származott albisi Pánczél Dániel (1759–1827), a magyar hírlapirodalom úttörője, a Bécsi Magyar Merkurius és a Magyar Kurír szerkesztője, itt gyermekeskedett néhai Elekes József egykori felsőcsernátoni lelkész. Folytathatnánk a névsort, hiszen a lepergett századok alatt itt szolgáló lelkészek is Kézdialbis jelesei közé tartoznak. Nemrég derült ki, hogy idevaló származású Albisi Bod Sándor és Bod Károly (1848–1926) kálvinista lelkészként szolgáltak Belső-Erdélyben, utóbbi 1886-tól kezdve hat évig a székelyudvarhelyi református kollégium igazgató-tanára volt.
 

Albis történelmet ír

Ami jelenleg történik, holnapután már helytörténet, és évek múlva történelemmé vedlik át.

– Szeretem merejében megélni az életet – mesél magáról Rákosi Albert, az albisiak Berci bácsija – Bár Csernátonban születtem, de ide nősültem. Ma este őrtüzet gyújtanak a Dálnoki-tetőn, miért ne lehetnék én is ott. Kertemben van egy mart, valamikor olyan földalatti pinceféleként szolgált, ott tartottam a pityókát, most bunker, ott illogattunk meg egy-egy pohárka szilvóriumot, hogy ne lásson az asszony. Hetvenkét nemzet kicsi zászlaját tűztem a bunker falára, nem hiányzik a székelyeké sem, az a legnagyobb. Gyermekünk kettő van, s egy leányka. Több unokám van, de csak három fiú, aki a nevemet viseli. Van egy dédunokám is, de az Dániában van. Ha időm engedi, tekeregni is szeretek. Nemrég két társammal Herkulesfürdőn voltam, s egy óriási mamutfenyő előtt vetettük le magunkat, hát az sem semmi, igaz-e? Ha a szilvafák is akkorára nőnének, az sem volna baj – tettük hozzá a humor kedvéért. Saját építésű különleges magánjárgánnyal közlekedik fel és alá a faluban Berci bátyánk. És mert albisi humor felől érdeklődtünk, a nyugalmazott irodalomszakos tanár Bakcsi Csilla segített ki: Albis nemcsak szilva-, hanem jó almatermő hely volt régebben. Válogatott szép almáival ment be az albisi ember a kézdivásárhelyi piacra. Nem akármilyen gyümölccsel, hanem a zamatos és ízletes Nemes Sóvárival, amelyet nem óhajtott a vevő, mondván, hogy ő piros almát akar (feltételezzük, hogy jonatánt) s ez túl zöld. Jaj, drága asszonyom, ez dús levelű fán termett, s a levelek alatt az alma nem tudott megpirosodni! – fogalmazta meg feleletét az albisi almaárus.
 

Lépés a falutuizmus felé

Tájképi értéke és épített öröksége, számos kúriája révén Albis az agroturisztikai falu cím várományosa. Vén Gábor albisi fiatalember, aki két éve tagja a szomszédos községközpont Csernáton tanácsának, örömmel újságolta, hogy épül a település közművesítése. Folyamatban van a szennyvízhálózat kiépítése. A fővezeték majdnem teljes faluhosszában már a földben van, beüzemeltetése azonban a jövő esztendőre marad, mert a hálózatot még rá kell csatlakoztatni az Albissal szomszédos Dálnok és Csernáton községet összekötő közös szennyvízfővezetékre. Elkészült a falu ivóvízhálózatának terve is, az egész rendszert fúrt kút fogja táplálni.