Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint a Nemzetközi Teqballszövetség a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) közbenjárására három – egy benti és két kültéri – teqballasztalt adományozott a céhes városnak. A sporteszközöket szombat délelőtt adták át a Kicsid Gábor Sportcsarnokban.
Az átadáson részt vett Novák Eduárd Károly sportminiszter, valamint Gyurta Dániel olimpikon, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó, sportdiplomata, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főtanácsadója, valamint Soós Zoltán konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről. A vendégeket Szilveszter Szabolcs alpolgármester, Fejér László Ödön szenátor és Szöllősi Tamás, a KVISZ elnöke fogadta.
Elsőként Szöllősi Tamás szólt az egybegyűltekhez és mondotta el, hogy aránylag új, alig tízéves múltra visszatekintő, magyar feltalálású sportágról van szó, aminek a népszerűsége azóta töretlenül növekszik, a cél az, hogy tömegsporttá nője ki magát, hiszen az asztalokon több sportág is játszható. „A mai nappal Kézdivásárhely is bekerült egy fiatal sportág, a teqball körforgásába és bízunk benne, hogy minél több fiatal hódol majd ennek a magyar találmánynak, és hamarosan akár olimpiai bajnokunk is lehet” – hangsúlyozta a KVISZ elnöke. Majd Szilveszter Szabolcs alpolgármester megköszönte az adományt és reményét fejezte ki, hogy a teqball Kézdivásárhelyen is népszerű sportág lesz.
Novák Eduárd Károly sportminiszter elmondta: büszke arra, hogy ez egy magyar találmány, ami a 2023-as nyári európai játékokon már jelen lesz, és ez óriási lépés a sportág számára. Az egykori olimpikon arra biztatott minden fiatalt és gyermeket, hogy próbálja ki a teqballt. Azt is közölte, hogy a Nemzetközi Szövetség nyolcvan teqballasztalt adományozott a romániai sport-, illetve tanügyminisztériumnak, ezeket e hónap folyamán osztják szét az ország minden részén. Gyurta Dániel sportdiplomata – a magyar találmány egyik nagykövete – arról beszélt, hogy a sportág 2012-ben indult Borsányi Gábor magyar üzletember és volt labdarúgó, a teqball kreatív ötletgazdája, a Nemzetközi Teqballszövetség elnöke találmányaként. Ma már több mint százötven nemzetközi teqballszövetség létezik világszerte, ami tíz év alatt világcsúcsot jelent. A sportdiplomata az adományozásról szóló oklevelet Szilveszter Szabolcs alpolgármesternek adta át. Utolsóként Fejér László Ödön szenátor gratulált az ifjúsági szervezetnek a kezdeményezésért, és arra biztatott mindenkit, hogy próbálja ki a teqballasztalt. A sportcsarnok közepén felszerelt asztalon elsőként Novák Eduárd Károly és Gyurta Dániel játszott egy rövid partit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.