Egyetlen ülésen hét bérlő számára hagyta jóvá a sepsiszentgyörgyi tanács, hogy lakását megvásárolja. Mindegyik a szépmezői tömbháznegyedben található, ahol eddig kevesen váltak bérlőből tulajdonossá, az előző hónapokban elvétve fordult elő egy-egy ilyen eset.
Az adásvétel bizonyos feltételekhez kötött, az egyik az, hogy az igénylőknek ne legyen tartozásuk a város irányába. A lakásokat szakértőkkel értékeltették fel, és azokat a javításokat is hozzáadták, amit önkormányzati forrásokból végeztek el, de a környékbeli ingatlanárakhoz viszonyítva így sem drágák: a 44–49 négyzetméteres, kétszobás lakrészekhez 15 380–16 662 eurónak megfelelő lejért lehet hozzájutni (amiből 926–1945 euró az önkormányzati beruházás értéke), egy 31 négyzetméteres szoba-konyhás lakrész árát 11 455 euróban szabták meg (amiből 775 a korábbi javítás), egy 58,5 négyzetméteres háromszobás lakásét pedig 20 611 euróban (ebből 1681 a visszatérítendő beruházás). Ezeket az összegeket sem kell egyszerre lepengetni: tízszázalékos előleg befizetése után öt (a garzon esetében három) évig tartó részletfizetéssel törleszthető az ingatlan ára, 4 százalékos kamattal.
A tavaly és az idén egyébként az önkormányzat is több alacsonyabb árú ingatlant (házakat és tömbházlakásokat) vásárolt Sepsiszentgyörgyön és a környező falvakban is, amelyeket szükséglakásként használhat, ezeket olyan családoknak utalják ki, akik valamilyen okból lakás nélkül maradtak (például azért, mert az Őrkőn elkezdődött útépítés miatt lebontják eddigi lakhelyüket, de tűzeset, földrengés vagy bármilyen más katasztrófa esetén is bevethetők mindazok számára, akik átmenetileg lakhatás nélkül maradnak); áprilisban például egyszerre hat ilyen szerződést kötöttek, de piaci árakon: egy cófalvi házat 28 800, egy háromszobás tömbházlakást 39 500 euróért vásároltak meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.