A kormány segÃtséget nyújt a Blue Air légitársaság leállása miatt külföldön rekedt román állampolgárok hazaszállÃtásához – jelentette be a tegnapi kormányülés elején Nicolae Ciucă miniszterelnök. Erre a célra ötmillió lejt különÃtettek el a költségvetési tartalékalapból.
A kormányfÅ‘ közölte, a Blue Air romániai diszkont légitársaság keddi leállása után több mint kétezer külföldön rekedt román állampolgár kért segÃtséget az ország külképviseletein. Ezért a kormány segÃtséget kÃván nyújtani a bajba jutott állampolgárai hazaszállÃtásához. A miniszterelnök ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az állami hatóságoknak vissza kell követelniük a helyzetet elÅ‘idézÅ‘ cégtÅ‘l az utasok megsegÃtésére fordÃtott összeget. A kabinet ülésének végén Dan Cărbunaru kormányszóvivÅ‘ elmondta, hogy a költségvetés tartalékalapjából ötmillió lejt utaltak át a szállÃtásügyi minisztériumnak, hogy a Tarom nemzeti légitársasággal és a külügyminisztériummal együttműködve szállÃtsák haza azokat a román állampolgárokat, akik ezt igénylik. A kormányülésen Sorin Grindeanu szállÃtásügyi miniszter is felszólalt és megemlÃtette, hogy az államnak vissza kell követelnie a Blue Airnek 2020-ban nyújtott 300 millió lejes támogatást, és ebben nemcsak a fogyasztóvédelmi hatóságnak kell részt vállalnia – ahogyan azt a miniszterelnök kérte –, hanem az országos adóhatóságnak és más illetékes intézményeknek is.
A Wizz Air megbÃzott hálózati vezetÅ‘je tegnap azt jelentette be, hogy a légitársaság három új járatot indÃt BukarestbÅ‘l, további öt gépet telepÃt a fÅ‘városba, és készen áll arra, hogy átvegye a Blue Air utasait. Evelin Jeckel szerint az új gépekkel 17-re emelkedik a Wizz Air Bukarestben állomásoztatott repülÅ‘gépeinek száma. A diszkont légitársaság már péntektÅ‘l növeli az egyes útvonalakon repülÅ‘ járatainak számát, december elejétÅ‘l pedig Prágába, Athénbe és Lárnakába indÃt új járatokat. ÚjságÃrói kérdésre Evelin Jeckel elismerte, hogy a bukaresti bÅ‘vÃtésrÅ‘l azt követÅ‘en született döntés, hogy a Blue Air kedden bejelentette romániai járatainak idÅ‘szakos szüneteltetését. Azt is elmondta, hogy kedd este kedvezményes, 49,99 eurós jegyeket dobtak a piacra a Blue Air társaság utasai számára, ha a készlet kimerül, és szükségesnek látják, további kedvezményeket biztosÃtanak a bajba jutottaknak.
Mint ismert, a Blue Air légitársaság kedden bejelentette, hogy szeptember 6-tól 12-ig felfüggeszti valamennyi romániai járatát. A tájékoztatás szerint a járatokat azért kell törölni, mert a környezetvédelmi minisztérium elrendelte a társaság bankszámláinak a zárolását, Ãgy nem tudják fedezni a napi működési költségeket. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kedden elmondta, hogy a vállalat 28 millió lej adósságot halmozott fel a román Környezetvédelmi Alappal szemben, ezért eljárás indult ellene.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.