Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja az ukrán népet és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt jelöli idén az Európai Parlament (EP) emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díjára – jelentette be az EPP-frakció szerdán.
„Nincs kétségünk afelől, hogy Ukrajna bátor népe, élén Volodimir Zelenszkij elnökkel megérdemli, hogy elnyerjék idén a gondolat szabadságának megőrzéséért járó Szaharov-díjat” – fogalmazott közleményében az EPP-frakció. Kiemelték: az ukrán nép és az ukrán elnök nap mint nap védelmébe veszi az európai értékeket a harctereken.
Közölték továbbá, az EPP EP-képviselőcsoportja az Oroszország által február 24-én indított háború kezdetétől támogatja Ukrajnát és demokratikus kormányát, valamint azt, hogy konkrét intézkedések szülessenek válaszul az Oroszország által elkövetett nemzetközi bűncselekményekre. Az EPP-képviselőcsoport az elsők között szorgalmazta az orosz olaj, a szén, a nukleáris üzemanyag és a gáz embargóját, valamint az orosz bankok kizárását a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből – tették hozzá.
A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.