Döntéshozó fórumként szavazott tegnap a képviselőház arról az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetről, amely a munkanélküli-segély értékének növelését írja elő. Ennek értelmében 131 lejjel növekszik a segély összege azon személyek számára, akik munkanélküli-támogatásra jogosultak.
A mostanáig érvényben levő rendelkezések szerint a segély kiszámításakor a szociális referenciamutató 75 százalékát vették alapul, amely 394 lejt jelentett. Az új törvény értelmében a mutató teljes értékét, vagyis 525,5 lejt kell majd alapul venni a segély kiszámításakor. Ez 131 lejes többletet jelent. A juttatás értéke tovább növekedhet a szolgálati idő függvényében, vagyis annak a munkavállalónak, aki legalább 3 évet dolgozott, az elmúlt 12 hónap bruttó átlagbérének három százaléka adódik hozzá a segélyhez, 5 munkaév után 5 százalék, 10 munkaév után 7 százalék, 20 munkaév után pedig 10 százalékkal nő a munkanélküli segély értéke – részletezte a szavazást követően Csép Éva Andrea, az RMDSZ parlamenti képviselője. A hatályba lépéshez a törvénytervezetet még ki kell hírdetnie az államfőnek, illetve meg kell jelennie a Hivatalos Közlönyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.