Internetre kerültek a Román Nemzeti Archívum tulajdonában lévő, 1945 és 1989 között készült fotók. Az ingyenes adatbázis a http://fototeca.iiccr.ro/címen érhető el. Első körben mintegy 1500 fénykép látható, kulcsszavak alapján is kereshetőek, ám a tervek szerint mintegy tízezer fotó kerül a honlapra.
Olyan történelmi események is fellelhetőek, mint a Vörös Hadsereg bevonulása Bukarestbe, az 1944 és ’47 közötti politikai eseményekről készült fotók, a kommunista vezetők látogatásai, illetve magánélete. Sepsiszentgyörgy vonatkozásában például az 1967-es pártfőtitkári látogatás képei találhatóak, de a kézdivásárhelyi fogadás fotói is elérhetőek. A legtöbb felvétel propagandacélból készült, és mivel a fényképek korabeli leírását hűen közlik, megtörténhet, hogy ez eltér attól, ami a képen valójában látható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.