Kedvezőtlenül véleményezte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását a Maros megyei tanfelügyelőség – közölte a Zi-de-zi.ro helyi portál a tanfelügyelőség honlapján közzétett dokumentumok és tanfelügyelőségi forrásoktól szerzett értesülések alapján.
A tanfelügyelőség igazgatótanácsa szeptember 8-án hozott határozatában úgy vélte, nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak az a mód, ahogyan a marosvásárhelyi városi tanács elindította az iskola újraalapítását, ezért negatívan véleményezte az önkormányzati képviselő-testület augusztus 25-i határozatát. A tanfelügyelőség azt közölte, hogy az oktatási minisztériumtól kért szakvéleményt az iskolaalapítási szándékot jelző önkormányzati határozatról, és álláspontját a minisztériumtól kapott válasz alapján alakította ki. A Zi-de-zi.ro portál jól értesült forrásokra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a tanfelügyelőség 11 tagú igazgatótanácsában egyhangú döntés született a hozzájáruló véleményezés elutasításáról.
Kallós Zoltán, az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára és Frunda Csenge, a marosvásárhelyi városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője azonban korábban azt nyilatkozta a Transtelex portálnak, hogy az iskolahálózat módosítási szándékát jelző augusztusi önkormányzati határozat és ennek a tanfelügyelőségi véleményezése az iskolaalapítási folyamat szükséges, de nem lényeges lépései. Kallós emlékeztetett arra, hogy a helyi iskolahálózat kialakítása az önkormányzat hatáskörébe tartozik. Ha ezen módosítani kíván, a szándékát előre jeleznie kell a tanfelügyelőségnek, valamint a közoktatás minőségét ellenőrző ügynökségnek, az ARACIP-nek is, ez utóbbi intézmény feladata megállapítani, hogy teljesülnek-e egy új iskola megalapításának a feltételei. „Ahhoz, hogy a marosvásárhelyi katolikus tanintézet a 2023–2024-es tanévben újraindulhasson, a városi tanácsnak az idei év vége előtt módosítania kell az iskolahálózatot. Ez lesz az a döntés, amihez már a tanfelügyelőség hozzájárulására is szükség lesz” – részletezte az államtitkár.
A marosvásárhelyi városi tanács augusztus 25-i ülésén szavazott a városi iskolahálózat struktúrájának a módosítási szándékáról, és ezen belül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozásáról. A határozat az első lépés volt az iskola újraalapítási folyamatában, mely ha sikeresen halad tovább, a tanintézet a 2023–2024-es tanévtől kezdhet ismét önálló intézményként működni.
Az iskola bejegyzési folyamatát azért kellett immár harmadik alkalommal újraindítani, mert a legfelsőbb bíróság május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az iskola a római katolikus egyház épületeiben folytatta a működését, és kezdte el múlt héten az új tanévet, de ehhez a Bolyai Farkas Gimnázium biztosította számára a jogi keretet. A 2014 óta működő iskolát azért kellett 2018-ban miniszteri rendelettel újra létrehozni, mert korábbi létrehozásában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, és vádat emelt Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő ellen. A per vádiratát a bíróság kiegészítésre visszaküldte a vádhatóságnak, és a kiegészítés azóta sem történt meg, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek. A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke biztosította a magyar miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót.
A tanintézet azért szálka a román nacionalista szervezetek szemében, mert a római katolikus egyház 2004-ben visszaperelte az egykor államosított marosvásárhelyi iskolaépületeit. A katolikus gimnázium egykori főépületében ma Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolája, az Unirea Főgimnázium működik. Az elitiskola szülői és tanári közössége attól tart, hogy ha újraalakul a katolikus iskola, egy idő után igényt fog tartani egykori épületeire. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium az iskola régi épületében és más egyházi ingatlanokban kezdte meg működését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.