A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászónak állít emléket és felesége, Sterczer Hilda gyászfeldolgozásának folyamatát mutatja be Csoma Sándor Magasságok és mélységek című filmje, amely szeptember 22-én kerül a magyarországi mozikba.
Erőss Zsolt huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, első magyarként jutott fel a Csomolungma tetejére. 2013-ban hegymászó társával, Kiss Péterrel együtt életét vesztette a Kancsendzöngát célzó expedíción. Halála után özvegye, Hilda is fókuszba került amiatt, ahogyan a halálhírre reagált, és ahogyan a média képviselői nem tudták rábírni arra, hogy nyilvánosan elérzékenyüljön.
Csoma Sándor első nagyjátékfilmjét a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjában fejlesztették. A Magasságok és mélységek nagy részét valós események adják, de fikciós elemek is bekerültek a történetbe.
A rendező a film múlt heti sajtóvetítése után elmondta, régóta tervezte, hogy egyszer Erőss Zsolttal kapcsolatos filmet készít. A magyar hegymászó karakterét mindig rendkívül izgalmasnak találta, magáénak érezte azt a fanatizmust és mániákusságot, amellyel Erőss Zsolt a hegymászáshoz viszonyult. Mint megjegyezte, ő is hasonló elhivatottsággal áll a filmkészítéshez, ezért rokon lélekként tekintett rá. Miután azonban elolvasta Révész Szilvia A hópárduc felesége című interjúkötetét, arra a felismerésre jutott – amit egy személyes szál, édesanyjának betegsége is megerősített –, hogy inkább a gyászfeldolgozás folyamatát próbálja ki.
„A könyvnek és a személyes tapasztalatnak köszönhetően megtaláltam azt a perspektívát, amivel ezt a történetet a legőszintébben és új köntösben tudom bemutatni” – mondta, hozzátéve: hatást gyakorolt rá Márai Sándor Béke Ithakában című regénye is, amely Pénelopé szemszögén keresztül tárja az olvasók elé a hős Odüsszeuszt.
Felidézte, hogy férje halála után Sterczer Hilda több méltatlan kritikát és rosszindulatú megjegyzést kapott. Akkor nagyon megrázta a rendezőt az emberek viselkedése, gonoszsága és ítélkezése. Kiemelte: filmjeivel érzékenyíteni is szeretné az embereket olyan sorsok, döntések és viselkedések iránt, amelyek nem megszokottak.
Sümeghy Claudia producer szerint a gyász témaköre mindenkit érint, a kultúránkban mégis tabuként viszonyulunk hozzá. Mint kiemelte, a Magasságok és mélységek nagyon erős női történet, amelyről sok irányból lehet beszélgetni.
Trill Zsolt, aki a filmben Erőss Zsolt hegymászót alakítja, hangsúlyozta: Sterczer Hildában egy életerős, rendkívül izgalmas nőt ismerhetett meg. Elárulta, hogy a forgatás során a legnagyobb kihívást a hegyi jelenetek jelentették számára, amelyeket képzett vezetők és mentők segítségével forgattak az Altausseer-tó mellett és a Dachstein-gleccseren. Mivel kaszkadőrt nem kértek, ezért nekik kellett legyőzniük a félelmüket 3000 méter magasan – mondta Trill Zsolt.
Fehér Anna, aki Erőss Zsolt egyik gyermekének óvónőjét játssza a filmben, azt mondta, hogy szerepe szerint úgy próbálja támogatni az özvegyet és gyermekeit, hogy közben nem szól bele az életükbe. A történetben felmerülnek azok a kérdések, hogy mi történik egy gyerekkel, ha elveszíti szeretett édesapját, hogyan kell és lehet kezelni az ezzel járó fájdalmat.
A pszichológust alakító Tóth Ildikó szerint a történetben az özvegy személyiségfejlődése mindenkit elgondolkodtat azon, vajon ő mit csinálna hasonló helyzetben.
A Magasságok és mélységek forgatókönyvét Csoma Sándor írta, folyamatosan egyeztetve Erőss Zsolt özvegyével. A további szerepekben Pál Emőke, Nagy Enikő, Horváth Lajos Ottó, Tankó Erika és Fenyő Iván látható. A film operatőre Tóth Levente, vágója Márton Dániel volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.