Fogyatékkal élő tehetséges fiatalok alkotnak együtt ezen a héten hivatásos képzőművészekkel a sepsikőröspataki Írisz-táborban. A 2016-tól működő rendhagyó táborok festészetoktatója, a tavaly elhunyt Makkai János emlékére idén a csodaszarvas áll az alkotások középpontjában.
Ezeknek a művésztáboroknak az a célja, hogy mester és tanítvány együtt alkosson, együtt hozzanak létre valamit, aminek azáltal van különös értéke, hogy egymást ihletve egymásra hatnak, egyikük sem dolgozik egyedül – hangsúlyozza Makkai Péter. A tábort a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány keretében működő, fogyatékkal élők foglalkoztatója, az Írisz Ház szervezi, Makkai Péter ennek alapítójaként és sok évig irányítójaként kezdeményezte 2016-ban a rendhagyó művészeti tevékenységet, amelynek kezdettől Makkai Réka művészettörténész a szakmai irányítója.
Az idei táborba érkeztek a Kolozs megyei zsuki rehabilitációs központból, a marosvécsi neuropszichiátriai rehabilitációs központból, a marosvásárhelyi Ügyes Kezek Alapítványtól, a csíkszeredai mozgássérültek közösségéből, Bukarestből és természetesen részt vesznek néhányan az Írisz Házból is. Makkai Eszter és Makkai András az üvegmozaik-csoportot vezeti, Burka István az installáció felelőse, dr. Barabás Dénes, a marosvécsi neuropszichiátriai központ főorvosa – ő maga is agyagszobrász – a kisplasztika készítése iránt érdeklődőkkel foglalkozik, Bajusz Katinka a festőkkel alkot együtt.
A rendhagyó művésztáborban készített alkotásokat az Árkosi Művelődési Központ sepsiszentgyörgyi kiállítótermében ma 14 órakor megnyíló kiállításon tekintheti meg a közönség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.