Szeptember 23. és 25. között a Prahova megyei Florești és a Cantacuzino-kastély körüli többhektáros birtok adott otthont a Karpatia Horse Show hetedik kiírásának. Az eseményen – amelyre mintegy tízezer érdeklődő látogatott el – a kökösi Farm utca 500. szám alatt található Bartha-lovastanya két hajtója, Bartha Eduárd és édesapja, Bartha Róbert is részt vett.
A Karpatia Horse Show az elmúlt években Románia és Kelet-Európa egyik legnépszerűbb lovas eseményévé nőtte ki magát, a fogathajtás mellett díjugratás, díjlovaglás, military, lovastorna, valamint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő munkalovaglás – különböző stílusokat és lovas szakágakat átívelő lovas sportág – is szerepelt a programban. A szervezők a sport mellett különböző programokkal és zenei műsorokkal szórakoztatták a látogatókat – gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A megszokottal ellentétben a fogathajtó versenyek ezúttal kétnaposak voltak, szombaton maratonhajtást, vasárnap akadályhajtást szerveztek. A kettesfogat-hajtást a 2015-ben akadályhajtásban világbajnok Bartha Eduárd nyerte, mögötte Bodó Zoltán a második, Bartha Róbert pedig a harmadik helyen végzett. Négyesfogat-hajtásban Szőcs Lehel bizonyult a legjobbnak, második lett Bartha Róbert, Bartha Eduárd a harmadik helyen zárta a számot.
„A versenyt legutóbb 2019-ben rendezték meg, 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A megmérettetésre bárki nem nevezhet be, a verseny meghívásos alapon működik, a szervezők fizetik a résztvevők költségeit. A kettesfogat-hajtó versenyen heten, a négyesfogat-hajtó viadalon öten vonták magukra a közönség figyelmét, ugyanis a Karpatia Horse Show kifejezetten a nézősereg szórakoztatásáról szól. A helyi emberek nagyon szeretik a fogathajtást, emiatt rendkívüli a hangulat, világbajnokságon sem tapasztaltam hasonlót. A fogathajtó pályát már évekkel ezelőtt megépítették, nemzetközi viadalok szervezésére is tökéletes lenne, azonban a település a rossz infrastruktúra miatt nehezen megközelíthető. Nagyszerű a verseny, a körülmények kitűnőek, a jövőben pedig arra törekszünk, hogy ismét háromnapos legyen a megmérettetés” – nyilatkozta Bartha Eduárd.
Eredmények: * kettesfogat-hajtás: 1. Bartha Eduárd, 2. Bodó Zoltán, 3. Bartha Róbert * négyesfogat-hajtás: 1. Szőcs Lehel, 2. Bartha Róbert, 3. Bartha Eduárd. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.