Az idei év első nyolc hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékát tette ki az államháztartási hiány, ez az arány július végén 1,94 százalékos volt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint tavaly az első nyolc hónapban 3,3 százalék volt az államháztartás hiánya. Abszolút értékben a deficit 32,98 milliárd lej volt a január és augusztus közötti időszakban a tavalyi 39,36 milliárd lejhez képest. A bevételek 22 százalékkal, 293,85 milliárd lejre emelkedtek, főleg az áfából származó bevételek bővülésének köszönhetően, amelyek 22,6 százalékkal haladták meg a tavalyi összeget és elérték a 60,83 milliárd lejt. A társasági adóból származó bevételek is nőttek 35 százalékkal, 17,98 milliárd lejre. A kiadások viszont lassúbb ütemben, 16,7 százalékkal emelkedtek, és elérték a 326,83 milliárd lejt. A bukaresti kabinet idén 5,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt vállalt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.