Az olaszországi választások utóhangjaiSzép napok vagy szomorú napok?

2022. szeptember 28., szerda, Világfigyelő

Megoszlanak a vélemények Európában az olaszországi választások eredményével kapcsolatosan: míg a lengyel és a magyar kormánypártok üdvözölték a jobboldal győzelmét, a német és a holland reakciók jóval hűvösebbek. Közben az olasz hatóságok a voksolás végeredményét is közzétették.

Végeredmény

Az olasz belügyminisztérium tegnap közölt végleges adatai szerint az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá, Olaszország alkotta jobbközép szövetség a kétszáz fős felsőházban 112, a négyszáz tagú alsóházban 235 mandátumot szerzett az előrehozott parlamenti választáson. A baloldali Demokrata Párt (PD) irányította koalíció a felsőházban 39, az alsóházban 80 helyet foglalhat el. A szövetségekből kimaradt Öt Csillag Mozgalom (M5S) 28 szenátort és 51 képviselőt küldhet az új törvényhozásba. A szintén saját utat járt centrum, melyet az Akció nevű párt és az Élő Olaszország (IV) alkot, kilenc szenátorral és huszonegy képviselővel bír.
A belügyminisztérium adatai szerint a vasárnapi parlamenti választáson a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) bizonyult a legnagyobb politikai erőnek 26 százalékkal. Az Enrico Letta főtitkár vezette PD 19 százalékot ért el, a Giuseppe Conte vezette M5S 15,4 százalékot. Matteo Salvini Ligája 8,8 százalékkal bír, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá, Olaszország (FI) 8,1 százalékot mutatott fel, és ennél is gyengébben teljesített az Akció–Élő Olaszország párosa, amely nyolc százalék alatt maradt. A szavazatszámlálás azt mutatja, hogy a Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as parlamenti választások óta közel hatmillió szavazót tudott maga mellé állítani, miközben a Liga és a FI majdnem ugyanennyit veszített.

 

Győztesek és vesztesek

Sajtótájékoztatókon összegezték a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek és a jobboldali koalíció győzelmét a pártok vezetői, Matteo Salvini, a Liga vezetője maradását, a Demokrata Párt főtitkára pedig távozását jelentette be. Enrico Letta a választások másnapját szomorúnak nevezte Olaszország és Európa számára. Leszögezte: a Demokrata Párt (PD) kemény ellenzéki munkát folytat majd. „Nem engedjük, hogy Olaszország kilépjen Európa szívéből” – hangoztatta. A PD-t 2021 óta vezető Letta bejelentette, hogy a pártot elvezeti a jövő tavaszra kitűzött kongresszusig, amelyen azonban nem jelölteti magát.

Szép napról beszélt Matteo Salvini, aki szerint a választások eredménye a következő öt évre stabilitást biztosított az országnak. A Liga vezetője elismerte, hogy nem elégedett a párt kilenc százalék alatti támogatottságával, de hozzátette, nem áll szándékában lemondani. Bejelentette, hogy azonnal megkezdi az egyeztetést Giorgia Melonival a közös kormány felállításáról. Nem titkolta csalódását a Liga gyengülése miatt Luca Zaia venetói kormányzó, a párt politikusa, aki szerint „komolyan meg kell vizsgálni” a szavazatvesztés okait.

A győztes Giorgia Meloni a hétfő hajnalban mondott első beszéde után közösségi oldalán jelentkezett. Bejegyzésében azt hangoztatta, hogy az Olasz Testvérek több mint 26 százalékos támogatásával a választók nagy felelősséget adtak a pártnak. „Rajtunk áll, hogy ne okozzunk csalódást, és visszaadjuk az olasz nemzetnek a méltóságát és büszkeségét” – írta Meloni. Az FdI elnöke megosztottság helyett összefogást sürgetett olaszok és politikai erők között a Giorgia Meloni szerint rendkívül összetett gazdasági, társadalmi helyzetben.

 

Európai reakciók

Hasonlóan a magyar kormányhoz, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő még hétfőre virradóan a Facebookon gratulált Meloninak, „nagy győzelemnek” nevezve az olasz választási eredményt. Andrzej Duda lengyel elnök a Twitteren az olasz választási eredményeket bíráló nyilatkozatokról megírta: „Mennyi felsőbbrendűségi érzésre, arroganciára és a demokratikus szabályok iránti megvetésre van szükség ahhoz, hogy valaki a más országban született szavazási eredményről, más nemzet választásáról megmondja: Nem az nyert, akinek kellett volna! Rosszul döntöttek! Torkon kell ragadni azt az országot és a vezetését!” A lengyel sajtó azzal is kapcsolatba hozta Duda bejegyzését, hogy Ursula von der Leyen múlt héten kijelentette: ha Olaszország a parlamenti választások után „nehéz helyzetbe” kerül, Brüsszelnek „megvannak az eszközei, mint Lengyelország és Magyarország esetében”.

Az olaszországi parlamenti választás eredménye nem jó Európának – jelentette ki Markus Söder bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke Münchenben. Markus Söder a legmagasabb rangú német politikus, aki nyilvánosan értékelte az előző napi választást. „Csak annyit mondhatok, hogy nem örülünk az olaszországi választási eredménynek, ez nem jó Európának” – jelentette ki a bajor tartományi miniszterelnök a CSU vezetőségi ülése után.

Hasonló álláspontot képvisel a holland kormány is. „Az olaszországi választási eredmények aggodalomra adnak okot” – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő az Op1 tévé egyik műsorában. A Dutchnews hírportál tudósítása szerint Rutte azt mondta: az olaszországi választásokon győzelmet arató pártok „olyan dolgokat tettek vagy mondtak, amelyek miatt szükség van az éberségre”. Az interjúban Rutte kifejezte aggodalmát a jogállamiság magyarországi és lengyelországi állapotával kapcsolatban is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2022-09-28: Belföld - :

Kedden vitatják meg az indítványt

Jövő kedden vitatja meg a plénum a Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt – döntött tegnap a képviselőház házbizottsága.
2022-09-28: Közélet - Nagy D. István:

Több pénz juthat a civil szervezeteknek (Gyakorlatban is alkalmazható a könnyített felajánlás)

A törvénykezdeményezés elfogadása és az államfő általi kihirdetése után több mint fél évvel (!) alkalmazható az az adóügyi módosítás, mely egyszerűsíti, kiszámíthatóbbá és könnyebben átláthatóbbá teszi a jogi személyek (vállalkozások) civil szervezeteknek nyújtott támogatását. Az adótörvénykönyv módosítását Miklós Zoltán háromszéki parlamenti képviselő kezdeményezte, a parlament mindkét háza gond nélkül elfogadta, gyakorlatba ültetéséhez azonban az országos adóhivatal rendeletére is szükség volt, mely múlt héten látott napvilágot. Az új szabályzás lényege, hogy azok a vállalkozások, melyek óvatosságból vagy más megfontolásból csak a lehetséges keret egy részét irányították át az előző évi nyereségadójukból támogatásként a civil szervezeteknek, a különbözetről utólag is rendelkezhetnek.