Feljelentik Nagybánya polgármesterét

2022. szeptember 29., csütörtök, Belföld

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke tegnap közleményben tudósított arról, hogy uszítás miatt és a román zászló meggyalázásáért feljelentést tesznek Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester ellen.

Mint ismeretes, Cherecheș, aki korábban megvesztegetés elfogadása miatt a börtönből nyerte meg a helyhatósági választást, a Nagybányán megszervezett gesztenyefesztivál során román trikolórral takartatta le a kürtőskalácsot árusító sátor magyar feliratait. Az elöljáró kijelentette: „Egy olyan városban, amelynek a neve Baia Mare, ha én elmegyek kenyeret venni, akkor ott, ahová én vásárolni megyek, azt írja, pâine, és nem azt, hogy kenyér. Ha nem akarják megváltoztatni a kenyér feliratot, akkor tegyék mellé a román zászlót!”

A széles körű felháborodást kiváltó esetre reagálva az EMNP elnöke elmondta: két ügyben is feljelentést tesznek Nagybánya börtönviselt polgármestere ellen egyrészt uszítás miatt, másrészt – az ezt elmulasztó román közösség helyett is – Románia nemzeti lobogójának meggyalázásáért, hiszen – egy ország zászlajához méltatlan módon – azzal egy vásári forgatag kellős közepén található, közönséges elárusítópulton, térdmagasságban szereplő feliratot takartatott le.

„Miután Nagybánya polgármestere sikeresen megvívta csatáját a kürtőskaláccsal szemben, javaslom az önjelölt nyelvvédőnek, emelje fel szavát a Nagybányán hot dogot és hamburgert hirdető feliratok ellen is, hiszen azokat sem román nyelven írták” – jegyezte meg Csomortányi.

Az ügy további fejleménye, hogy a polgármester, ígéretéhez hűen, minden hatáskörétől megfosztotta Pap Zsolt István alpolgármestert, aki rendelkezéseit felülbírálva eltávolíttatta a román zászlókat a kürtőskalács-sütődéről. Az RMDSZ-es politikus elmondta: egyik tanácsostársa a leváltását is kezdeményezte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1154
szavazógép
2022-09-29: Történelmünk - :

Koronázási zászlók a 17. századból (A fraknói vár különleges kincsei)

A zászlótudomány világnapja (október 1.) alkalmából mai Történelmünk rovatunkban zászlókkal foglalkozunk. Pálffy Géza történész A fraknói vár különleges kincsei. Koronázási zászlók a 17. századból című tanulmányát közöljük a Várak, Kastélyok, Templomok című pécsi történelmi és örökségturisztikai folyóirat 2014-es évkönyvéből.
2022-09-29: Belföld - :

Tervezet az iskolai sportpályák használatáról

Első házként jóváhagyta tegnap a szenátus azt a tervezetet, amely lehetővé tenné a gyerekeknek és iskolás vagy szakiskolás fiataloknak, hogy a tanórák után ingyen használják az iskolák sportpályáit.