A székely gazda is lassan átáll az uniós rendszerre, így talán farmer is lesz belőle. A hazai támogatások is jótékony hatással vannak a kistermelőkre, és végre Háromszék is kimozdulni látszik a hosszan tartó nemtörődömségből. Ez látszik a biogazdálkodás terén is, és jó hír, hogy a biogazdálkodás, illetve a minősítés érdekében igényelhető támogatás határidejét december 31-ig meghosszabbították.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy végre termék- és értékesítési szövetkezetek alakulnak. Ezért érdemes elismételni, hogy ne adjuk el állatainkat, a földjeinket inkább adjuk bérbe; ne mondjunk le a hagyományos termesztésről. Ugyanakkor fogjunk össze, ne féljünk szövetkezni. Azt is tudjuk, hogy 2013-ig az unió követeli az agrárkamara létrehozását, ennek szervezését is érdemes figyelemmel kísérni. Továbbá egyetlen pályázati lehetőséget sem szabad kihagyni.
S még egy tanács: a hosszú téli estéket használjuk fel tanulásra, felkészülésre. Az idő sürget, s nekünk úgy kell európai farmerekké válnunk, hogy közben megtartjuk hagyományos gazdálkodási értékeinket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.