A magyar földművelésügyi tárca hétfőtől megkezdte a 2008-ra esedékes területalapú uniós támogatások kifizetését, ezzel az unióban Magyarország Ausztria után a másodikként indította el e forrás kiutalását a gazdáknak. A statisztikák szerint összességében mintegy 150 milliárd forintot utalnak három részletben a gazdáknak, ebből százmilliárd a területalapú uniós támogatás. A kifizetés határideje jövő év június 30.
Vége az ír sertéstilalomnak
Az ír mezőgazdasági minisztérium ismét engedélyezi a sertéshúsból készített, ellenőrzött termékek forgalmazását, amelyet azért függesztettek fel, mert dioxinnal szennyezett takarmányt találtak több sertéstelepen. A forgalom felújítását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a termékek igazolhatóan nem a szennyezett takarmánnyal etetett állatok húsából készültek. Az engedély egyelőre csak a már raktáron lévő készletek értékesítésére vonatkozik, az állatok levágására elrendelt tilalom továbbra is érvényben marad. Állatorvosi források szerint a mintegy ötszáz ír sertéstelep közül csak tíz adhatott dioxinnal szennyezett takarmányt az állatoknak: az ír hatóságok közlése szerint tíz sertéstelepen találtak olyan takarmányt, amely a megengedettnél százszor több dioxint tartalmaz. A dioxinnal szennyezett ír sertéshúsból világszerte huszonegy országba szállítottak, köztük tizenkét uniós államba, így Romániába is. Az ide behozott több mint 130 tonna alapanyag többségét feldolgozták és értékesítették, a múlt héten még fellelhető termékeket visszavonták a forgalomból. Háromszéken nem forgalmaztak dioxinnal szennyezett hústermékeket.
Emlék a hagyományos disznóvágás
Egyre kevesebb hely van Magyarországon, ahol még ünnep a disznóvágás. Néhány éve még szinte minden falusi portánál természetes volt a disznótartás. Mára csak mutatóba maradt egy-egy jószág. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, de sokakat a piszok és a bűz is elriaszt. A disznóvágásig az állatra a tulajdonosa 30 000—35 000 forintot költ, maga a feldolgozás sem olcsó mulatság, hiszen a töltelékhez szükséges rizs, fűszerek, só, bél, paprika újabb 7000—8000 forintba kerül. A költségeken túl egyre többen nem vállalják az állattartással járó kötöttséget, az etetést reggel-este, a szagot és a koszt. Ha mégis ragaszkodnak a saját készítésű sonkához, marad nekik a hasított fél sertés. Hátránya azonban, hogy nincs belsőség, így véres és májas hurkát, disznósajtot sem lehet belőle készíteni.
A vadállományt tizedelik az ébren maradt medvék
Még nem merültek téli álomba az Ukrán-Kárpátok észak-bukovinai vonulatának barnamedvéi, amelyek kártevésükkel komoly gondokat okoznak a vadgazdaságoknak. A Kárpátok észak-bukovinai részében élő medvék száma jelenleg meghaladja a harmincat. A mackók december közepe táján sem akarnak téli álomra szenderülni, mert a hegyoldalakon vékony a hótakaró. A hegyekben kóborló medvékkel most az a gond, hogy jelentős mértékben károsítják a térség vadállományát. Zsákmányszerző portyázásaiknak főként őzek és vaddisznók esnek áldozatul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.