Fennállása huszadik évében a szokottnál ünnepélyesebb keretek között köszöntötte tegnap háromszéki ápoltjait a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány otthoni gondozószolgálata az idősek világnapja (október 1.) alkalmából. Az előpataki Panoráma rendezvénysátorban több mint háromszázan vettek részt az eseményen, az időseket autóbuszokkal szállították a helyszínre.
A magyarhermányi Dimény József és felesége, Dimény Ida azóta nem járt Előpatak felé, amióta Erdővidékről a megyeközpontba a Hatodon keresztül közlekedik az autóbusz. Dimény József mindkét lábáról az összes lábujját elveszítette, a műtét után kezelni, ápolni kellett, azt mondja, nem is tudja, mi lett volna vele a Diakónia gondozói nélkül. Idén nyáron epeműtéten esett át, akkor is jól jött a segítség, feleségének vérnyomását ellenőrzi rendszeresen a két diakónus, Dávid Erzsébet és Szabó Tünde. A két ápoló áldásos tevékenységéről számol be lapunknak a szintén magyarhermányi Csog Ida is, akihez tizenkét éve járnak a gondozók. Fekélyes lábát kezelik, vérnyomást mérnek, de akkor is mellette álltak, amikor megműtötték a szívét és amikor agyműtéten esett át. Falujukban nincs családorvos, aki volt, elment nyugdíjba, a baróti nem jár Magyarhermányba, nekik csak a Diakónia maradt – panaszolja. A korábbi két ápoló nevét említik a nagybaconiak is. Incze Lujza fekélyes lábát korábban több bőrgyógyász kezelte, kórházi ellátásra is szükség volt, de az otthoni kötözést hetente háromszor a két diakónus, Szabó Tünde és Dávid Erzsébet végzi. Nagyon hálás ezért, azt mondja, a Diakónia munkatársainak tevékenysége nélkülözhetetlen.
Sepsikőröspatakról is többen érkeztek. Sántha Júlia négy hónapja veszítette el édesanyját, Bokor Erika és Kiss Irénke őt is ápolta, ágyban fekvő volt, pelenkázni kellett, jelenleg hozzá járnak vérnyomást mérni. Bodor Sándor helyi katolikus plébánosnak két évvel ezelőtt érszűkület miatt három lábujját amputálták, a két ápoló hetente háromszor látja el, azt mondja, nekik köszönhetően lényeges a javulás.
Felidézhetnénk a többi településről érkezők hálálkodását is, akik mind név szerint említik gondozóikat, de a névsor igen hosszú lenne. A Diakónia Keresztyén Alapítvány jelenleg huszonegy önkormányzat területén hatvanöt településen, köztük három városban – Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Baróton – végez otthoni ápolást, havonta több mint kilencszáz ember otthonába jutnak el, a rendszeresen (heti egy vagy több alkalommal) ellátottak száma közel hatszázötven. A tegnapi rendezvényen Tóth Anna, a DKA otthoni gondozószolgálatának igazgatója ünnepnek nevezte az együttlétet, mert szerinte ünnep a találkozás, valamint az, hogy az idősek nem hagyják el magukat, és ilyen szép számban jelentkeztek az idősek napi eseményre, amelynek költségeit önrészből és támogatók segítségével teremtették elő.
Az egybegyűltek köszöntését a Bibliából vett idézettel kezdte Incze Zsolt református lelkész-esperes, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány kuratóriumának elnöke: „...a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben”. (Thessalonikabeliekhez írt I. levél, 5:23) Egy bizonytalan, türelmetlen világban élünk, amikor egymáshoz nincs türelmünk, amikor az idegesség gyorsan eluralkodik rajtunk, éppen ezért őrizzük meg lelkünk, elménk, testünk épségét, egészségét, amennyire lehet, ne próbáljunk lemondani a kevésről, mutassunk példát az utánunk következők számára – mondotta Incze Zsolt.
Minden változik körülöttünk, csak az otthonunk örök, és ezt a szülőknek, nagyszülőknek, az időseknek köszönhetjük – hangsúlyozta Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. „A jelenlévőkhöz hasonló aktív, közösségi és teremtő szerepet vállaló emberek miatt van ma nekünk a béke érzése a lelkünkben, megnyugvás öröme az arcunkon és a jövő reménye a szemünkben, ezért ünnepeljük az idősek világnapját” – tette hozzá. Azt mondta, a mai idősek teremtettek számunkra élhető és szerethető otthont, miattuk van értelme számunkra az otthonhoz való ragaszkodásnak, nekik köszönhetjük, hogy értjük a különbséget jó és rossz, idegen és barát, ember és ember között. Mindezekért köszönet, elismerés és szeretet illeti őket – zárta köszöntőjét Vargha Fruzsina.
A közösen elfogyasztott ünnepi ebéd után bemutatót tartott a baróti Syncron tánccsoport, a kedvcsináló produkciót követően pedig táncra perdültek a résztvevők is, Tóth Anna ágazati igazgatót elsőként az esemény rangidőse, a 94 éves vargyasi Vásárhelyi Béla kérte fel. A vargyasi nyugdíjasklub két tagja verssel köszöntötte a résztvevőket, elhangzott Sík Sándor A legszebb művészet című verse, amelynek egy sora akár a találkozó mottója is lehetett volna: „...Derült szívvel megöregedni...”