LabdarúgásMegszakították az FC Hermannstadt veretlenségét

2022. október 3., hétfő, Sport

A Sepsi OSK vasárnap hátrányból fordítva 2–1-re győzött az eddig veretlen FC Hermannstadt vendégeként a medgyesi Gázmetán Stadionban a SuperLiga 12. fordulójában. A sepsiszentgyörgyi csapat sorozatban harmadszor diadalmaskodott, így az ötödik helyre lépett a táblázatban.

  • Fotók: Máté Bence
    Fotók: Máté Bence

A mérkőzés zuhogó esőben kezdődött, az első fél órában többnyire a mezőnyben zajlott a küzdelem, helyzetekig nem jutottak a csapatok. A 37. percben vezetést szerzett az újonc, Daniel Paraschiv a védők között betört a tizenhatos területbe, aztán védhetetlenül a bal felsőbe lőtt (1–0). A ráadásban Baba Alhassan növelhette volna a nagyszebeni együttes előnyét, azonban lövését Niczuly Roland hárította. Szünet után Varga Roland bemutatkozott a Sepsi OSK mezében, a magyar játékos az 56. percben lépett pályára, majd nem sokkal később egy szabadrúgást végezhetett el, amelyet Vlad Muțiu kiütött, a kipattanót viszont Adnan Aganović közelről mellé lőtte. Ezt követően a háromszéki gárda többet birtokolta a labdát, beszorította ellenfelét és sorra alakította ki a lehetőségeket. A házigazdák kapusa még szögletre tolta Cosmin Matei lövését, ám a 75. percben már tehetetlen volt, ugyanis egy sarokrúgás utáni kavarodásban Denis Ciobotariu egyenlített (1–1). Cristiano Bergodi legénysége a hajrában a győzelemért támadott, a 87. percben Marius Ștefănescu szöglete után a csereként beállt Pavol Šafranko a bal felsőbe fejelt (1–2).

 

 

SuperLiga, alapszakasz, 12. forduló: FC Hermannstadt–Sepsi OSK 1–2 (1–0).
Medgyes, Gázmetán Stadion. Vezette: Radu Petrescu (Bukarest). Hermannstadt: Muțiu – Opruț, Stoica, Bejan, Butean – Biceanu (Răuță, 72.), Mino – Oroian (Popescu, 72.), Alhassan (Petrescu, 72.), Balaure (Buhăcianu, 85.) – Paraschiv (Babić, 85.). Vezetőedző: Marius Măldărășanu. Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Niňaj, Ciobotariu, Dumitrescu – Rodríguez (Matei, 46.), Păun, Aganović (Šafranko, 84.) – Golofca (Ștefănescu, 46.), Rondón (Tudorie, 46.), Gheorghe (Varga, 56.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Gólszerzők: Paraschiv (37.), illetve Ciobotariu (75.), Šafranko (86.). Sárga lap: Bejan (33.), Butean (57.), Alhassan (62.), illetve Rondón (30.), Niňaj (53.), Ștefănescu (55.).

További eredmények: Univer­sitatea Craiova–FC Voluntari 1–1 (gólszerzők: Ivan 72. – tizenegyesből, illetve Damașcan 56.), Mioveni–FC U Craiova 2–2 (gsz.: Buziuc 5., 29., illetve Achim 12., Ganea 37.), Kolozsvári CFR–FC Petrolul 1–0 (gsz.: Manea 90+1.).

A táblázat:

1. Farul                        7          3          1          22–10  24

2. Rapid                       8          0          3          12–6    24

3. Hermannstadt       6          4          1          16–9    22

4. CFR                          7          0          3          17–9    21

5. Sepsi OSK               5          4          3          20–9    19

6. Craiova                    5          3          3          14–13  18

7. Petrolul                   5          2          5          11–13  17

8. U Craiova                4          3          5          14–13  15

9. Arad                         4          3          4          11–13  15

10. Voluntari               3          4          5            9–12  13

11. Argeș                     4          1          6            9–15  13

12. Botoșani               3          3          4            9–16  12

13. Kolozsvár              2          4          5            7–11  10

14. FCSB                      1          5          3          11–15    8

15. Mioveni                 1          4          7            8–18    7

16. Târgoviște            0          3          7          10–18    3

A 13. forduló programja: FC Voluntari–Mioveni (péntek, 18 óra), FC Argeș–Universitatea Craiova (péntek, 21 óra), Kolozsvári Universitatea–FC Hermannstadt (szombat, 15 óra), FC Rapid–FC Botoșani (szombat, 21.30 óra), Sepsi OSK–FC Farul Constanța (vasárnap, 15.30 óra), FC Petrolul–FCSB (vasárnap, 21.30 óra), FC U Craiova–Chindia Târgoviște (hétfő, 17.30 óra), Aradi UTA–Kolozsvári CFR (hétfő, 20.30 óra).
 

Mindhárom mérkőzésüket idegenben játsszák

A Román Labdarúgó-szövetség pénteken kisorsolta a 2022–2023. évi Román Kupa csoportkörét. A címvédő Sepsi OSK az A-csoportba került, ahol az FC Petrolul, az FC Dinamo és az FC Voluntari ellen játszik. Az első és a második helyezettek negyeddöntőbe jutnak, a legjobb nyolc között a csoportgyőztesek hazai környezetben lépnek pályára.

A sorsoláson 24 csapat volt érdekelt, 16 együttes érkezett a negyedik fordulóból, 8 gárda pedig csak a csoportkörben csatlakozik a sorozathoz, mivel az élvonalbeli bajnokság előző idényében az első nyolc között végeztek. A menetrend szerint a háromszéki alakulat mindhárom meccsét idegenben játssza, sorrendben az FC Petrolul, a másodosztályú FC Dinamo és az FC Voluntari vendégeként. Az első fordulót október 18–20., a másodikat november 8–10., míg a harmadikat december 6–8. között rendezik.

A csoportbeosztás: * A-csoport: Sepsi OSK, FC Voluntari, FC U Craiova, FC Petrolul, Unirea Slobozia, FC Dinamo * B-csoport: FCSB, FC Boto­șani, Mioveni, Aradi UTA, Galaci Oțelul, Gloria Buzău * C-csoport: Kolozsvári CFR, FC Farcul Constanța, FC Rapid, Kolozsvári Universitatea, Újszentes, Alexandria * D-csoport: Universitatea Craiova, FC Argeș, Chindia Târgoviște, FC Hermannstadt, Marosújvár, Nagybányai Minaur.

Az A-csoport programja: * 1. forduló: Unirea Slobozia–FC Voluntari, FC Petrolul–Sepsi OSK, FC Dinamo–FC U Craiova * 2. forduló: FC U Craiova–FC Voluntari, FC Dinamo–Sepsi OSK, Unirea Slobozia–FC Petrolul * 3. forduló: FC Voluntari–Sepsi OSK, FC Petrolul–FC U Craiova, Slobozia–Dinamo.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2022-10-03: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
GERBER PÁL KIÁLLÍTÁSA. A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábas Ház Pincegalériájában Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész Ami lehúz és ami fölemel című tárlatának megnyitójára kerül sor október 4-én, kedden 17 órától. A kiállítást megnyitja: Ungvári-Zrínyi Kata művészettörténész. Kurátor: Ferencz Zoltán, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője.
2022-10-03: Sport - Miska Brigitta:

Először győzött a Kézdivásárhelyi SE, alulmaradt a Sepsi OSK II. (Labdarúgás, 3. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE megszerezte első győzelmét a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 2022–2023. évi idényében. A szervezetten játszó felső-háromszéki csapat szombaton 1–0-ra győzött a Székelyudvarhelyi FC ellen a Sinkovits Stadionban. A Sepsi OSK II. szintén szombaton vereséget szenvedett, 2–0-ra maradt alul a Brassói Kids Tâmpa vendégeként.