A Kézdivásárhelyi SE megszerezte első győzelmét a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 2022–2023. évi idényében. A szervezetten játszó felső-háromszéki csapat szombaton 1–0-ra győzött a Székelyudvarhelyi FC ellen a Sinkovits Stadionban. A Sepsi OSK II. szintén szombaton vereséget szenvedett, 2–0-ra maradt alul a Brassói Kids Tâmpa vendégeként.
Megérdemelt győzelem
Jól játszott a házigazda, az első negyedórában Albu Attila jó helyzetben fölé lőtt, majd Albu Norbert tört kapura, azonban kisodródva csak a kapust találta el. Az első félidőben Tankó Zsolt távolról próbálkozott, míg Szőcs László közelről volt pontatlan. Szünet után megélénkült a vendégegyüttes játéka, az 55. percben egy szöglet után Mihai Savin fejesét bravúrral védte Gabriel Bunduc, majd Simó Csongor távoli lehetősége zúgott el a hazai kapu mellett. A kézdivásárhelyi gárda sem hagyta magát, válaszként Sánta Lóránd a kapufát találta telibe, nem sokkal később pedig mellé bombázott. A hazai mezőnyfölény a 78. percben érett góllá, amikor a csereként beállt Bandi Álmos első labdaérintéséből betalált (1–0). A ráadásban Marius Matei egyenlíthetett volna, viszont nem tudott túljárni a céhes városi kapus eszén, így Gazda József legénysége megérdemelt győzelmet aratott.
3. Liga, 5. csoport, 6. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (0–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Bogdan Florea (Piatra Neamț). Bunduc – Sánta L. (Bandi, 77.), Tankó, Péter, Gajdó – Pál, Gáll (Fábián, 59.), Albu N. (Astrid, 72.) – Popescu, Albu A. (Bînță, 59.), Szőcs (Sánta T., 59.). Edző: Gazda József. Székelyudvarhely: Petrescu – Marucza, Savin, Kovács Sz., Lázár (Becze, 82.), Kovács B. (Guță, 62.), Dobrean (Tordai, 82.), Matei, Simó, Szakács, Gavîrliță (Curpăn, 73.). Edző: Gabriel Rădulescu. Gólszerző: Bandi (78.). Sárga lap: Bunduc (38.), Fábián (76.), Mvondo (80.), Tankó (86.), Bandi (90+2.), illetve Gavîrliță (34.), Szakács (66.), Dobrean (81.).
Kikaptak Brassóban
Rosszul kezdte a mérkőzést a sepsiszentgyörgyi csapat, amely már a 2. percben hátrányba került, miután Răzvan Zota passzát Iulian Nechita közelről a hálóba gurította. A vendégek előtt is adódtak lehetőségek, viszont a házigazdák kapusa remekül védett, így a háromszéki gárda nem tudott egyenlíteni. A 73. percben növelte előnyét a brassói alakulat, Răzvan Zota újabb előkészítését ezúttal Marian Kerekeș váltotta gólra. Valentin Suciu együttese a hajrában is próbálkozott, azonban nem járt sikerrel, még szépíteni sem tudott, így sorozatban a második mérkőzésén maradt alul, míg a Kids Tâmpa a harmadik helyen maradt a táblázatban.
További eredmények: Zernesti Olimpic–Brassói SR 0–2 (gólszerzők: Ion 3., Savu 63.), Păulești–Barcarozsnyói Olimpic 0–1 (gsz.: Roșu 36.), Plopeni–Blejoi 0–0.
A táblázat:
1. Plopeni 5 1 0 9–2 16
2. Blejoi 4 2 0 13–3 14
3. Kids Tâmpa 3 1 2 8–6 10
4. Brassói SR 3 0 3 7–8 9
5. Barcarozsnyó 2 2 2 8–9 8
6. Păuleşti 2 1 3 5–10 7
7. Székelyudvarhely 2 0 4 9–8 6
8. Sepsi OSK II. 1 2 3 5–7 5
9. Kézdivásárhely 1 2 3 4–9 5
10. Zernest 1 1 4 9–15 4
A 7. forduló programja (október 8.): Sepsi OSK II.–Zernesti Olimpic, Blejoi–Brassói Kids Tâmpa, Székelyudvarhelyi FC–Plopeni, Barcarozsnyói Olimpic–Kézdivásárhelyi SE, Brassói SR–Păulești.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.