Szombaton és vasárnap a Sugásfürdő felé vezető út mentén található motokrosszpálya adott otthon a román bajokság hatodik, egyben utolsó előtti futamának. A hazai közönség előtt versenyző háromszéki pilóták kitettek magukért, hiszen Tompa Krisztián és Ördög Zoltán is nyerni tudott, ezzel a sikerrel pedig megerősítették első helyüket a pontvadászat élén. Mellettük Blága Botond Levente is futamgyőzelmet ünnepelhetett, miután az MX2 Amatőr kategóriában nem talált legyőzőre.
A hatodik fordulójához ért a 2022-es román motokrosszbajnokság, és a megyeszékhelyi Sugás Motors Klub szervezésben lezajlott viadalon tizenkét géposztályban mintegy száz versenyző vett részt, akik egy jól előkészített pályán harcoltak a dobogóért. Két napig tehát motorzúgástól volt hangos a Sugásfürdő felé vezető út mentén található pálya, amely 20 méteres szintkülönbségen 1651 méter hosszú, a versenyzők ügyességét pedig 17 – 11 jobbos és 6 balos – kanyar, illetve 16 ugrató tette próbára. A kétnapos megmérettetésen rajthoz állt a Bukaresti Steauának versenyző sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és a szintén fővárosi Top Cross TCS színeiben induló ozsdolai Ördög Zoltán, az amatőrök között pedig ott volt a házigazda klubnak motorozó Blága Botond Levente és Mocan Zakariás is.
Az MX2-ben érdekelt Tompa magabiztos teljesítménnyel és óriási fölénnyel győzedelmeskedett a szentgyörgyi futam mindkét versenyén, és ennek a sikernek köszönhetőn 44 ponttal vezeti a géposztály pontversenyét. „Sokat és keményen dolgoztunk a pálya előkészítésével, s nagyon örvendek, hogy egy sikeres viadalon vagyunk túl. Egykörös előnnyel nyertem mindkét futamot, élveztem a versenyzést, jó volt hazai közönség előtt diadalmaskodni” – nyilatkozta Krisztián. Az MX2 Junior kategóriában Ördög sem talált legyőzőre, aki remek motorozással utasított mindenkit maga mögé. „A vasárnap reggeli eső feljavította a szentgyörgyi pályát, s így kiváló körülmények között aratott két futamgyőzelmet Zoltán. Nem volt igazából ellenfele, ezért ez egy sima siker volt” – összegezte a vasárnap eseményeit Ördög István, ozsdolai sportolónk édesapja. Az amatőrök MX2-es géposztályában kettős megyeszékhelyi diadal született: Blága Botond Levente az első, míg Mocan Zakariás a harmadik helyen zárt.
Eredmény: * MX2: 1. Tompa Krisztián (Bukaresti Steaua, Husqvarna), 2. Erőss Koppány (Top Cross TCS, KTM), 3. Mihail Golovicichin (moldovai) * MX2 Junior: 1. Ördög Zoltán (Top Cross TCS, KTM), 2. Nichita Novoidarschii (Bukaresti Steaua, KTM), 3. Victor Rusu (Top Cross TCS, KTM) * MX2 Amatőr: 1. Blága Botond Levente (Sugás MK), 2. Robert Iulian Văcaru (Flacăra Moreni), 3. Mocan Zakariás (Sugás). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.