Vannak az életben nehéz pillanatok. Napok, hetek, hónapok. Olyankor segítségre van szükség. Kinek mire. Szalontai-Mihály Gyopárka életét – talán nem túlzás ezt kijelenteni – a lovak mentették meg.
Hogy erről a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében szerda délután zajlott kiállításmegnyitón nem sok derült ki a közönség számára, abban sem a házigazda Demeter János, sem az alkalmi beszédet megtartó Nagy Zoltán nem vétkes: a maga részéről a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta: Szalontai-Mihály Gyopárka úgy „került képbe”, hogy valamikor a nyár elején Pászka Lehel felhívta rá a figyelmét: van egy művész Balánbányán, aki szépen rajzol lovakat. A Vadon Egyesületnek – mely többek között lovas iskolát is működtet – ennél nem is kellett több, hogy meghívja Szalontai-Mihály Gyopárkát. Nagy Zoltán pedig olyképpen mutatta be a művészt, ahogyan azt illik és kell, ember és ló, kiemelten a magyar ember és a ló kapcsolatáról szólva, ugyanakkor felkérve a közönséget, ha kíváncsiak lennének a kiállító művészre, „szólítsák meg, kérdezzenek tőle”.
Hát megszólítottam. És beszélgettünk. Hosszan, míg egy pohár bor mellett beszélgetni lehet. Egy nehéz emberi sors körvonalazódott, tragédiákkal, de talpra állásokkal is kövezett út. Végignéztük az összes képet. Lovakat, de kutyákat, embereket, tájakat megjelenítőket is. Mindet átbeszéltük a befogadó és az alkotó szemszögéből nézvést is. Nem mindenben értettünk egyet – de ez nem baj.
Lehet, Szalontai-Mihály Gyopárka neve csupán rövid szócikk lesz az elkövetkező művészettörténeti lexikonban. Háttértörténete nélkül nem is lehetne több. Ami a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény október 12-éig látogatható kiállításán megtekinthető, az viszont önmagáért beszél.
