A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér már többedszer, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) idén első alkalommal csatlakozott a Galériák Fehér Éjszakája elnevezésű, kiállítótereket népszerűsítő kezdeményezéshez, melyet pénteken este tartottak Sepsiszentgyörgyön a nevezett intézmények kiállítótereiben. Versműsor, filmvetítés, színtani előadás és tárlatvezetés is része volt a programsorozatnak, mely a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet közreműködésével valósult meg.
Az EMŰK földszinti kiállítótermében Pálffy Tibor színművész fogadta a közönséget, aki a Györkös Mányi Albert-kiállítás záróeseményeként a festőművész számunkra eddig még ismeretlen versei alapján egy izgalmas performance-ot mutatott be, mely szorosan kapcsolódott a művész kiállított képeihez, és amelybe a nézőket is bevonta. Ezt követően egy rövid összeállítást láthattunk Xantus Gábor rendező, operatőr a festőművészről készült dokumentumfilmjéből.
A következő esemény helyszíne a Magma kiállítótér volt, ahol Bevezetés a színtanba címmel Szelényi Károly Magyar Örökség-díjas fotóművész, a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja tartott vetített képes előadást, majd különböző kísérletek által az eseményen részt vevő kicsik és nagyok egyaránt megcsodálhatták a fények-árnyékok színekké való alakulását. A Budapesten élő fotóművész Színek. A fény tettei és szenvedései. Goethe színtana a mindennapokban címmel 2012-ben publikálta színtani kutatásait, melynek rövid kivonatát képezte a bemutatott előadás.
A rendezvénysorozat harmadik eseményére visszasétáltak az érdeklődők az EMŰK-be, ahol a Györkös Mányi Albert-kiállítás záró tárlatvezetésére került sor, amelyet Szebeni Zsuzsanna kurátor, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője tartott. A tárlatvezetés rendkívül izgalmas volt, a szakember a művész életéről és művészetéről egyaránt mesélt. Bevallása szerint tinédzser korától ismeri a Györkös-képeket, emlékei és a szakirodalomban fellelhető információk alapján állította össze bemutatóját.
Elöljáróban a művésznek a kék színhez való különleges viszonyáról és zenei pályafutásáról mesélt, és azt is megtudhattuk, hogy csupán negyvenéves kora után kezdett el festeni a felesége hatására, művészetét pedig a francia impresszionistákéval rokonítják. Az EMŰK-ben látható képek elsősorban a szülőfalu, Tordaszentlászló egykori hangulatát idézték fel, és a művész valamennyi jellegzetes témáját felvonultatták a klasszikus megformálású művektől a szürreális álomképekig. Mint elhangzott, a Györkösi-életműből még nem volt együtt látható ennyi magángyűjteményből származó festmény. A kiállítás az Erdélyt átfogó Györkös 100 rendezvénysorozat része volt, főszervezője a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház.
Bordás Beáta, az EMŰK vezetője lapunknak elmondta, hogy az általa vezetett intézmény a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér felkérésére csatlakozott a Galériák Fehér Éjszakájához. Amúgy is tervezték, hogy szerveznek egy záróeseményt ehhez a kiállításhoz, így kapóra jött nekik a felkérés. Mivel Szebeni Zsuzsa kezdeményezésére egy Györkös-verseskötet kiadásának gondolata is felmerült, kézenfekvő volt az ötlet, hogy a művész verseit is megpróbálják népszerűsíteni ez alkalomból, ezért nagyon örültek, hogy Pálffy Tibor elvállalta a fellépést.
Kispál Ágnes Evelin, a Magma egyik vezetője arról számolt be a Háromszéknek, hogy a Galériák Fehér Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot 2007 óta tartják meg a bukaresti Ephemair Egyesület kezdeményezésére, ők pedig 2018-ban csatlakoztak először hozzá egy Daniel Spoerri művészetéhez kapcsolódó bankett szervezése által. 2019-ben ismét csatlakoztak, utána azonban a vírushelyzet miatt mostanig tartó szünet következett. Bíznak benne, hogy nem lesz több ilyen hosszú szünet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.