Három forduló utánHarminc óvoda- és iskolaigazgató még hiányzik

2022. október 6., csütörtök, Közélet

Az elmúlt egy évben három rendben meghirdetett igazgatói versenyvizsga után sem sikerült betölteni tizenhat háromszéki igazgatói és tizennégy aligazgatói állást, ezeket a tisztségeket továbbra is ideiglenes megbízással kinevezett intézményvezetők látják el – derül ki a megyei tanfelügyelőség által kedden közzétett összesítőből.

  • Nem kelt el a Berde-iskola igazgatói széke sem
    Nem kelt el a Berde-iskola igazgatói széke sem

A versenyvizsga harmadik szakaszában hét pályázó nyert négyéves mandátumot, köztük négy igazgató és három aligazgató, akik tegnap kapták kézhez a kinevezésüket. Antal Annamária, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium korábbi igazgatója személyében új igazgatója van a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumnak, míg a megyeközponti Néri Szent Fülöp Általános Iskolában, a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában és a baróti Cimbora Napköziben a jelenlegi igazgató vizsgázott sikeresen.

A háromszéki középiskolák közül egyedül a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolát vezeti ezentúl is csupán egy tanévre megbízott igazgató, további tizenöt óvoda és iskola vezetői tisztségére, valamint tizennégy aligazgatói állásra szintén nem volt jelentkező, vagy a pályázónak nem sikerült a vizsgája.

A végső összesítés szerint a nyolcvan igazgatói állásból hatvannégyet sikerült betölteni versenyvizsgával, a harmincnyolc aligazgatói tisztségből pedig huszonnégyet. A sepsiszentgyörgyi bölcsődék összevonásából létrejött bölcsődei intézmény a versenyvizsga meghirdetése után vált önálló egységgé, a Megyei Erőforrás és Nevelési Központ igazgatói állására nem írtak ki versenyvizsgát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2022-10-06: Közélet - Hecser László:

Sok a gyerek, kell még egy óvónő (A törvény betartását kérik számon a középajtai szülők)

A középajtaiakat ismételten hátrányos helyzetbe akarja hozni a nagyajtai Kriza János Általános Iskola vezetése. Számtalan apróbb-nagyobb közéleti sérelmet tudnak elmondani – rengeteg panaszuk van az önkormányzat vezetésére –, de mind közül számukra a legfájóbb: úgy érzik, most a neveléshez, oktatáshoz való jogtól is megfosztanák a falu népét. Az iskola felső tagozatát tavaly hozott tanácsi határozattal jóformán teljesen megszüntették, idén pedig az óvodát sorvasztják azáltal, hogy a huszonnégy gyermekre mindössze egy óvónőt alkalmaznak – állítják a falu szószólói. Az iskola vezetősége és a megyei tanfelügyelőség is cáfolja, hogy a kis közösség ellen lennének, mindössze arról van szó, nem jut arra, ami járna, de még az is meglehet, néhány héten belül óhajuk teljesül – kaptuk válaszul.
2022-10-06: Közélet - Bodor János:

Kovásznai döntős a Nemzeti VERsenyen

Erdélyt két tehetséges fiatal képviseli a budapesti Nemzeti Színházban október 8–9-én megrendezésre kerülő VII. Nemzeti VERSeny döntőjén. Egyikük Deák Gellért Gedeon, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum volt diákja, a Diákszínpad egykori tagja, jelenleg negyedéves orvostanhallgató. A másik erdélyi döntős a szászrégeni Mester Zsolt.