Nemzetünk nem szűkölködik hősökben. Ilyen volt Wittner Mária, 1956 hőse, akit a fegyveres harcokban való részvételéért 1958. június 24-én halálra ítélt a Kádár-rendszer hóhér-bírósága, 200 napot töltött a siralomházban, míg a halálbüntetést végül életfogytiglani fegyházra változtatták, ahonnan 12 év, után 1970. márc. 25-én szabadult. Kevés olyan tisztán látó nagyja volt nemzetünknek, mint ő.
Legendássá vált a 2001-ben a magyar országgyűlésben elmondott beszéde. Hadd idézzük holnapi temetése apropóján csodálatos szavait, melyekhez hasonlóan mély és igaz vádbeszéd kevés maradt fenn népünk történetéből:
Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket – mint Tisza István, Klebelsberg Kuno, Hóman Bálint. De itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes magyar nemzet elvesztésén munkálkodott.
Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – az élőket, a holtakat –, hogy együtt vádoljuk szocialista köntösbe bújt hóhérainkat:
– vádoljuk őket, mert a „lenini utat” – igyekezettel – honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb „útja” volt ez. A „továbbhaladásuk” tétje: milliónyi emberélet;
– vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg még holtukban is;
– vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaim nevében;
– vádoljuk az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját;
– vádoljuk a recski haláltábor megkínzott, megalázott rabjainak nevében;
– vádoljuk a munkaszolgálatosok nevében;
– vádoljuk a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH – erőszakszervezetük – által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében;
– vádoljuk a 6 millió meg nem született gyermek nevében;
– vádoljuk őket a legdrágább kincs, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát és az otthon
melegét;
– vádoljuk a legfőbb érték, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe hosszú évekre;
– vádoljuk a megkínzott, megalázott bajtársaim nevében;
– vádoljuk a sortüzek áldozatai nevében;
– vádoljuk, hogy kiölték az emberből a hitet, a reményt, a morált, egy egyszerű, tisztább élet reményét;
– vádoljuk őket Mindszenty bíborosért;
– az Istenhez hű papjaiért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket;
– vádolom, hogy kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából, elveiket megtagadva lettek vörös kapitalisták;
– vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, és így kiszolgáltatottá tették őket;
– vádoljuk őket a történelmünk meghamisításáért;
– vádolom a nyugdíjasok nevében, akiknek elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos, nyugdíjas éveiket;
– vádolnak az élők, és vádolnak a meggyilkolt halottak; és vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.
Megállapítom az áldozatok nevében:
– soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek!
Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára?
A Szent Korona Tana és a magyar nemzet nevében – erkölcsi hullává nyilvánítom őket. Köszönöm szépen!
Kezemben 2021-ben megjelent, Hagyaték című, verseit és gondolatait tartalmazó, idén januári utolsó találkozásunkkor dedikált kötete. Hadd zárjam visszaemlékezésemet két ebből vett idézettel:
„A hazaszeretet nem a pénzben, hanem a szívben lakozik.”
„Kétségek között gyötrődöm Uram.
Erősítsd meg lelkemet,
hogy kellő alázattal
szolgáljam nemzetemet.”
Zárjuk szívünkbe az emlékét!
