A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE szombaton 11 órától a Brassói SR ellen lép pályára a Sinkovits Stadionban, míg a Sepsi OSK II. szombaton 15 órától a veretlen Blejoi együttesét fogadja a szemerjai stadionban.
A felső-háromszéki alakulat kiütéses vereséggel, a Florin Dîrvăreanu irányította együttes döntetlennel hangolt az egymás elleni találkozóra. Az utolsó előtti kézdivásárhelyi gárda és a táblázatban negyedik SR korábban hatszor találkozott a harmadosztályú pontvadászatban. Gazda József legénysége mindössze egyszer győzött – tavaly októberben –, kétszer osztoztak a pontokon és háromszor a Cenk alatti csapat diadalmaskodott. Ebben az idényben a céhes városi labdarúgók hazai közönség előtt mindössze egyszer tudták begyűjteni a három pontot, azt megelőzően sorozatban három mérkőzést elvesztettek.
Az előző hétvégén a sepsiszentgyörgyi csapat megérdemelt győzelmet aratott a szemerjai stadionban, míg a Blejoi hazai pályán diadalmaskodott. A táblázatban hatodik helyet elfoglaló Sepsi OSK II. és a veretlenül második Prahova megyei együttes az előző két szezonban négyszer mérkőzött meg. Két találkozó a háromszéki gárda győzelemével zárult, a Ploiești melletti község alakulata szintén kétszer örülhetett. Valentin Suciu tanítványai hazai környezetben egyszer nyertek, kétszer döntetlent játszottak és egyszer kikaptak, míg a Blejoi vendégként kétszer begyűjtötte a három pontot és egyszer osztozott a pontokon.
A 8. forduló programja (szombat): Kézdivásárhelyi SE–Brassói SR (11 óra), Zernesti Olimpic–Păulești (15 óra), Plopeni–Barcarozsnyói Olimpic (15 óra), Brassói Kids Tâmpa–Székelyudvarhelyi FC (15 óra), Sepsi OSK II.–Blejoi (15 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.