Október 9-ét a romániai holokauszt emléknapjaként tartják számon. 1941-ben ezen a napon kezdték meg a bukovinai zsidók deportálását. Mivel az idei emléknap vasárnapra esett, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tegnap a Nagy Béla Információs és Dokumentációs Központban emlékezett a hazai holokauszt áldozataira, illetve idézték fel a zsidó kultúrát, irodalmat és gasztronómiát. A helyszűke miatt minden osztályból csak két-két tanuló és pár pedagógus vett részt a megemlékezésen.
A rendezvény – melynek kezdeményezője Deák Magdolna igazgató elmondása szerint a megyei tanfelügyelőség volt – klezmerzene hallgatásával kezdődött, majd Deák Ferenc magyartanár konkrét példákkal idézte fel a zsidó kultúrát. Azt is elmondta, hogy 1941-ben Kézdivásárhelyen hatvan főt számlált az izraelita hitközség, a legjelentősebb zsidó közösség Sepsiszentgyörgyön élt, Kommandón és Kovásznán, de kisebb településeken is éltek zsidó családok, akik főleg kereskedők, iparosok, értelmiségiek voltak. A sepsiszentgyörgyi gyűjtőtáborban 950 zsidót gyűjtöttek össze, akiket Szászrégenbe, majd onnan Auschwitzba vittek. Közülük nagyon kevesen élték túl a holokausztot.
Az előadó a romániai zsidó kultúra nagyjai között Maia Morgenstern színművészt, a bukaresti Zsidó Színház igazgatóját, a magyar származásúak közül Kertész Imre Nobel-díjas írót említette meg.
Ezután a jelenlevők a Deák Ferenc által otthon elkészített flódnit kóstolták meg, majd Zoller Katalin, a tanítóképző tanára, aki az Amerikai Egyesült Államokban egy zsidó családnál vezetett kóser konyhát, a kóser ételekről tartott rövid előadást.
A rendezvényen Bartalis Annamária, az iskola egykori növendéke is jelen volt, akinek nagymamáját és dédnagymamáját Máramarosszigetről vitték a haláltáborba, de mindketten túlélték a holokausztot. Az ő emlékeit is meghallgatták a résztvevők. Ezután Fülöp László, a tanítóképző történelem szakos tanára tartott történelmi összefoglalót a holokausztról a dokumentumok tükrében. A rendezvény az egykori fás vállalat mögötti kis völgyben található, 1940 októberéig használt zsidó temető meglátogatásával ért véget.