A munkácsi képviselő-testület felszólította a helyi történelmi múzeumot, hogy szereljék le a munkácsi várban lévő turulmadarat ábrázoló szobrot, és cseréljék át az ukrán állami címerre – számolt be tegnap a mukachevo.net hírportál.
A trizub – ami magyarul háromágú szigonyt jelent – az ukrán állam úgynevezett kis címere, még a Kijevi Rusz idejéből származó jelkép. A döntés a turulmadárnak az ukrán címerre történő kicseréléséről a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén született. A hírportál emlékeztetett arra, hogy a munkácsi vár vezetősége korábban már pályázatot hirdetett az Ukrajna állami jelképei közé tartozó címer kidolgozására és elkészítésére.
Potápi: mélységesen megdöbbentő
Mélységesen megdöbbentő és felháborító a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának csütörtöki döntése, miszerint a munkácsi várból eltávolítják a város jelképének számító, 2008-ban eredeti formájában helyreállított millecentenáriumi turulszobrot – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: még inkább megdöbbentő, hogy a szobrot rekordidő alatt, csütörtök délutánra már el is távolították.
Az államtitkár kiemelte: „Sajnálatos, hogy egy háború kellős közepén Munkács város vezetése számára az a legfontosabb, hogy lebontsa a helyi, valamint a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt jelképének számító műemléket, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ukrajnai háborús menekültek megsegítésére.” Hozzátette: „Egy európai értékeket valló országban alapvető fontosságú a történelmi emlékművek és emlékhelyek kölcsönös tisztelete és megőrzése, a nemzeti kisebbségek vonatkozásában ez az egyik fokmérője az adott ország kisebbségpolitikájának.”
Potápi Árpád János úgy fogalmazott: „Ez a lépés az Ukrajnában dúló fegyveres agresszió idején rendkívül átgondolatlan és időszerűtlen, amely a soknemzetiségű Kárpátalja stabilitása ellen hathat.” Felidézte: „Magyarország az orosz–ukrán háború kirobbanásától kezdve jó szomszédként segítette és segíti Ukrajnát, és közel egymillió ukrán menekültet fogadott.”
A munkácsi vár turulszobrát 1896-ban állították fel, a hét millenniumi emlékmű egyikeként. A csehszlovák hatóságok 1924-ben bontották le az emlékművet, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben olvasztotta be a közel egytonnás bronzszobrot. Az elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. A visszaállítási projekt teljes finanszírozását Pákh Imre amerikai magyar üzletember biztosította.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.