A színháztörténet-írás nem nosztalgiázó „portörölgetés” egy elmúlt kor eseményeiről, hanem tudatosítanunk kell magunkban, hogy a színház egy olyan emlékezeti hely, amely identitáserősítő jelleggel is bír, közösségünk felmutathatja, meghatározhatja benne önmagát, magáénak érezheti a színházat.
Ezt a célt szolgálja Dancs Árpád könyvének második kötete, amely a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház 1978 és 1989 közötti viharos időszakát taglalja a tőle megszokott alapossággal, számos felkutatott dokumentumot és fényképet megosztva e munkában.
A szerző rátapintott a lényegre: a huszonnegyedik órában vagyunk, színházunk szemtanúi egyre fogynak, ideje gátat vetni a felejtésnek, fel kell mutatni azokat a színészegyéniségeket, akik alakították városunk kulturális-közösségi életét. Kovács Levente szavaival élve: „A városlakók tudták, kik a színészek, felnéztek rájuk, utánuk fordultak az utcán, csodálták öltözködésüket, tartásukat. A Színész és Színésznő valaki volt a város életében.”
Az én színházam második kötete a színház viharos évtizedét veszi górcső alá, elég, ha arra gondolunk, hogy Sylvester Lajos igazgató mondvacsinált okok miatti leváltása után egy évvel megtalálták Visky Árpád holttestét az erdőben, aztán a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházat magyar tagozattá sorvasztották, majd jött az 1988-as tavaszi helységnévrendelet, amely megtiltotta, hogy hivatalosan leírják Sepsiszentgyörgy nevét magyarul, Seprődi Kiss Attila rendező Magyarországra távozott, Völgyesi Andrást nyugdíjazták, a színház anyagilag és személyzetileg ellehetetlenedik, létszámhiánnyal küzd, mélyrepülésbe kezd. Bár hivatalosan 1977-től nincs cenzúra Romániában, a cenzúrázás alattomossá és erősebbé válik, a vizionálások száma sokszorozódik.
Ezen körülmények között kell színészeinknek, rendezőinknek emberfeletti munkával művészileg helytállni, olyan formanyelvű előadásokat hozva létre, amelyek megalapozták a Tamási Áron Színház mai művészi útját.
Ilyen előadások voltak 1978 és 1989 között a Tamási-ciklus ötödik darabja, a Tompa Miklós által rendezett Hullámzó vőlegény, a Völgyesi András által rendezett Boszorkány című ősbemutató, Tompa Gábor Woyzeck-je, a Kovács Levente rendezte Szentivánéji álom, Seprődi Kiss Attila Szúzai menyegzője stb.
Dancs Árpád könyvének nagy erénye, hogy betekintést enged egy ellehetetlenített, groteszk világba, amely a mai Z nemzedék számára már hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnhet: „A személyi kultusz már virágkorát élte. A nyolcvanas évek elején a kínai kulturális forradalom szellemében a színházi repertoár hetven százalékát hazai kortárs szerzők darabjaiból kellett összeállítani. De nem akármilyen színművekre volt szükség, ám! A szocializmus építését támogató, kortárs témájú művek szükségeltettek. (…) A Hargita megyei propagandatitkár határozott kérése volt, hogy a Tamási-darabokat ne vigyék hozzájuk, mert az ott élő népek vallásosabbak, mint a háromszékiek, és emiatt nem felelnek meg a szocialista nevelési elvárásoknak” – olvashatjuk a kötetben.
A szerző nem elégszik meg tizenegy évad meghatározó előadásainak fényképes és recenziók általi dokumentálásával, hanem nyomon követi a színészek és a színházi alkotók életútját is. Személyes érintettségét is beleírja e színháztörténetbe, azzal a nem titkolt céllal, hogy az olvasó szinte személyes ismerősnek érezze azokat a színészeket, rendezőket, színházalkotókat, akik meghatározták városunk kulturális életét, menedéket nyújtottak nekünk a színházban személyes példájukkal, munkájukkal átsegítettek bennünket egy embertelen, arctalan, kiszipolyozó politikai rendszeren. Nem tudjuk eléggé megköszönni nekik.
Kedves olvasó! Ezt az ízlésesen kivitelezett könyvet nem fogja letenni. Nekem sem sikerült. Bárki bármit mond, nekünk van színháztörténetünk. A mi színházunkról. Immár két kötetben. És remélhetőleg lesz folytatás.
A könyv megvásárolható a sepsiszentgyörgyi LibriM Könyvudvarban, a Sugás Áruház földszintjén található könyvesüzletben és Brassóban a Vitorlás Könyvesboltban.
Dancs Árpád: Az én színházam 2. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház 1978–1989 között, szerzői kiadás, Sepsiszentgyörgy, 2022.
